Tavaly volt Klapka György születésének 200. évfordulója. Ebből az alkalomból már 2020-ban színes rendezvénysorozottal készült Észak- és Dél-Komárom, ám a járvány miatt a tervezett programoknak csak töredékét sikerült megvalósítani. Az elmaradt eseményeket idén igyekeznek pótolni, amennyire a korlátozások engedik.
Arányaiban jóval kevesebb magyar elsős Komáromban
A járvány miatt idén is gyerekek jelenléte nélkül zajlott a leendő elsősök beíratása a komáromi alapiskolákba. Tavalyhoz képest arányaiban jóval több szülő választott gyerekének szlovák tanítási nyelvű intézményt. Az Eötvös iskolába íratták be a legtöbb gyereket.
Megkezdődött a Marianum felújítása
Komárom. Nemrégiben megkezdődött a Marianum Egyházi Iskolaközpont csaknem százéves főépületének teljes körű felújítása. Egy új kápolna is épül a földszinti szárny felett. Mindez elsősorban a magyar kormány nagyjából 2,1 millió eurós támogatásának köszönhető, de a nagyszombati érsekség is hozzájárul a költségekhez nagyjából 300 ezer euróval.
A komáromi vérvád
A 17-18. századi bűnesetekkel, büntetésekkel foglalkozó cikksorozatunk harmadik, befejező részében Komárom történelmének egyik legsötétebb ügyét vesszük górcső alá: a négy rendbeli gyermekgyilkossággal ártatlanul megvádolt komáromi zsidók esetét.
Távoktatás és átlagolt érettségi diákszemmel
Mint e rohanó világ emberei, talán mindannyian szeretnénk egy érdemleges és élményekkel teli lezárást életünk bizonyos szakaszainak. Sajnos, a jelenlegi járványhelyzetben ez kissé nehezebben kivitelezhető, főképp a végzős diákok életében. Hiszen március 22-én Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter bejelentette, hogy az érettségi vizsgák írásbeli és szóbeli részei egyaránt elmaradnak. Az érettségi érdemjegyek átlagolás alapján születnek…