Komárom. Az év legjelentősebb képzőművészeti eseményének lehettek tanúi mindazok, akik augusztus 6-án részt vettek az I. Felvidéki Szépművészeti Biennálé tárlatmegnyitóján a komáromi Limes Galériában. A nemzetközi seregszemlén összesen hetven – felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, délvidéki, magyarországi és a cseh diaszpórában élő – művész, százhuszonegy alkotással mutatkozott be. A kiállítás szeptember 10-ig tekinthető meg.
Komáromi Ostromlakoma az Öregvárban
A Pro Castello Comaromiensi nonprofit szervezet szeretettel várja a nézőket és azokat a csapatokat, melyek szívesen bemutatják szakácstudományukat a 19. századi szabadtűzi ételek főzőversenyén.
Bravúros alakítások a színház új bemutatóján
Augusztus 4-én hatalmas sikerrel mutatták be a Komáromi Jókai Színházban Sławomir Mrożek: Emigránsok című drámáját. A komoly emberi, társadalmi és filozófiai kérdésekre válaszkereső darabban „AA“ szerepében Kiss Domonkos Márk színművészt, „XX“ szerepében pedig az intézmény igazgatóját, Gál Tamás Jászai Mari-díjas és Dosky-dijas színművészt láthatta a közönség.
Megújul a kálvária a kórházban
Komárom. Sokan valószínűleg a helyiek közül sem tudják, hogy a kórház területén egy olyan fal húzódik, mely a kálváriát ábrázolja. Támogatók segítségével hamarosan teljesen megújul a fal és az egyes stációk is.
Szenzációs lelet a Duna izsai szakaszán
Majdnem biztos, hogy a Duna izsai szakaszán zajló vízi régészeti kutatások során egy római kori híd pillérjeire leltek a régészbúvárok. Amennyiben a későbbiekben ezt laboratóriumi vizsgálatok is alátámasztják, az átírja eddigi ismereteinket a Római Birodalom koráról. Mindezidáig ugyanis az archeológusok sehol máshol nem bukkantak olyan híd maradványaira, ami a meghódított területeket a Barbarikummal kötötte volna…