Kultúra, oktatás

Teljes felújítás a Marianumban

Teljes felújítás a Marianumban

Komárom. Tetőtől a pincéig, kívül-belül megújul a Marianum Egyházi Iskolaközpont csaknem százéves főépülete. Mindez elsősorban a magyar kormány nagyjából 2,1 millió eurós támogatásának köszönhető, de a nagyszombati érsekség is hozzájárul a költségekhez. Ráadásul egy teljesen új kápolna is épül a Király püspök utcai iskolában.

Békebeli karácsonyok

Komárom. Hogyan telhetett az Osztrák–Magyar Monarchia egyik nem túl nagy, de nem is a legkisebb, álmosnak éppen nem mondható, de nem is nyüzsgő városában az év legszebb ünnepe? A bennünk élő kép meglehetősen szentimentális: természetesen hullott a hó, az ünnepi vacsora után a családok körbeállták a kandalló elé állított karácsonyfát, énekeltek, a gyerekek kibontották az

Ünnep – ahogy nálu(n)k szokás

Mindenki másképp hangolódik a közelgő ünnepre, ami az idén azért is különleges, mert szokatlanul nehéz évet tudhatunk magunk mögött. Aggódunk szeretteinkért, barátainkért, aggódunk magunkért. Ünneplés nélkül azonban szegényebb az életünk. Négy közismert személyt kérdeztünk arról, ők hogyan készülnek a karácsonyra, és milyen hagyományt visznek tovább családjukban.

Vaiana az angyalkertben

Boldogan menne már iskolába Majer Jázmin, és a budapesti Madách Színház öltözője is hiányzik az Eötvös Utcai Alapiskola hatodikos tehetségének. Nemrég Rúzsa Magdolna meselemezének főszerepében tűnt fel a kis énekesnő, aki hisz az angyalokban, de nem írt ajándéklistát a Jézuskának.

Mit sportoljon a gyerekem?

Természetesen ez nem lehet kérdés, hiszen ha focirajongó vagyok, akkor biztos, hogy én nevelem a következő Messit, vagy ha éppen fiatal koromban kajakoztam, akkor nem is lehet kétségem a gyerek választott sportját illetően. Sajnos a válasz azonban messze nem ennyire egyszerű, és szélesebb szemszögből kell a dolgot vizsgálni.

Top