A Konkoly-Thege Miklós Művelődési Központ a szlovák gázművek alapítványa pénzügyi támogatásának köszönhetően 10 összecsukható asztalt vásárolt, amelyeket kulturális rendezvények során, vásárok idején és egyéb események alkalmával használnak majd. A projekt összege 1100 euró, ebből a városnak 110 euróval kellett hozzájárulnia. Ezzel újabb apró lépés történt a kultúrház felszereltségének javítása érdekében.
Folytatódik az őrsújfalui kultúrház felújítása
Az idei adventi programokat már a felújított kultúrházban szeretné megtartani az ÉS?! Polgári Társulás. A belső felújítás költségét egy 9 millió forintos magyarországi támogatásból tudják fedezni, melyet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága biztosított.
Életműdíj Boráros Imrének
Augusztus 21. és 29. között rendezték meg a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválját. A szombati díjkiosztó kezdetén Boráros Imre Kossuth-díjas színművész, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja az Emberi Erőforrások Minisztériuma életműdíját vehette át. A színművész éppen aznap volt 55 éve a pályán.
A komáromi Rózsás Attila körbezenélte a világot
Öt éve szállt hajóra Rózsás Attila (45) komáromi gitáros és zenekara, hogy óceánok és tengerek hullámain ringva német turistákat szórakoztassanak minden este. Amikor kikötöttek, cédéket vásárolt a világ minden táján. A zenébe menekült a honvágy elől is. Most pedig, hogy a koronavírus megállította a hajót, régi komáromi zenekarait indítja újra, mert a villanytelepi próbatermük bérleti…
Remekül sikerült a nyári élményiskola
Komárom. Augusztus 17-től 21-ig újra gyerekzsivaj töltötte be a Munka Utcai Alapiskola néhány termét és udvarát. Ekkor rendezték meg ugyanis a Csallóköz kincsei nevet viselő nyári élményiskolát, mely egy sikeres pályázat nyomán valósulhatott meg.