Kultúra, oktatás

Éjszaka az Ipariban negyedszer

A Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola 2020. február 13-án délután hat órától este tízig ismét kinyitja kapuit azok előtt, akik szívesen benéznének: mert érdeklődnek az Ipari képzései iránt, de nem jutottak el a Nyílt Napokra, vagy mert nem hiszik el, hogy valóban el lehet tévedni ebben a hatalmas épületben, esetleg nosztalgiáznának a régi tablókat nézegetve gyerekeikkel

Jókai Színház: Bolha a fülbe

Georges Feydeau 1907-ben írta a Bolha a fülbe című bohózatot, amelyet január 31-én, pénteken este hét órakor mutat be a Komáromi Jókai Színház társulata, Horváth Illés m. v. rendezésében, hazai és magyarországi negyedéves színművészeti egyetemi hallgatókkal és vendégművészekkel.

Egressy Béniről nevezik el a VMK-t

Komárom. Bár Lakatos Róbert, a komáromi Városi Művelődési Központ igazgatója októberben bejelentette, hogy Lehár Ferencről nevezik el az általa vezetett intézményt, a kérdésben dönteni hivatott képviselők ezt nem támogatták, és úgy döntöttek, inkább Egressy Béni, a Klapka-induló szerzője, a Szózat megzenesítője nevét vegye fel a VMK.

A Mi Karácsonyunk idén hatodszor

Komárom. Múlt hétvégén az adventi koszorú feldíszítésével kezdetét vette A Mi Karácsonyunk műsorfolyama, melyet már hatodik alkalommal rendez meg a Villa Camarum Polgári Társulás Komárom belvárosában. A harmadik adventi hétvége igazán gazdag programot kínál, például jön a Pósfa zenekar és a Jóvilágvan is játszik a Klapka téren. Minden program ingyenes.

Top