Komárom városa meghirdette a 2020-as kulturális és sporttámogatásokra vonatkozó pályázatokat. A sporttal kapcsolatos kérvényeket december közepéig lehet benyújtani, a kulturális pályázatokat pedig az év végéig. A részletes információk elérhetők a város honlapján.
Nagy siker A Glembay ház
Habár még csak az első három felnőtt bérletes előadáson és két ifjúsági előadáson „van túl” Miroslav Krleža világhírű horvát író A Glembay ház című drámája, úgy tűnik, a közönség megkedvelte a dúsgazdag bankárcsalád tündöklésének és bukásának történetét. Martin Huba kilencedszer rendezett a Komáromi Jókai Színházban.
Igazgatók kerestetnek
Négy komáromi székhelyű kulturális intézmény igazgatói tisztségét is megpályáztatja a fenntartó Nyitra Megyei Önkormányzat. A Komáromi Jókai Színház, a Duna Menti Múzeum, a Szinnyei József Könyvtár, valamint a Regionális Közművelődési Központ élére keresnek vezetőket. A pályázatok lezárásáig a jelenlegi igazgatók hivatalukban maradnak – sőt, ha ők nyerik a vonatkozó pályázatot, ezt követően is.
Lehár Ferenc nevét veszi fel a VMK
Komárom. Nyitott, korszerű és országos jelentőségű intézménnyé szeretné alakítani a Városi Művelődési Központot Lakatos Róbert, aki július 1-től irányítja a komáromi intézményt.
Tovább újult a Zichy-pont
Komárom. Két évvel ezelőtti megnyitása óta folyamatosan történnek felújítások a belvárosban található Zichy-pontban. Idén a civil közösségi központ konyhája és mellékhelyiségei újultak meg.