Mozaik

Geotermikus hőenergiára váltanak a győri Audi gyárában

A jövő év végétől geotermikus energiával fedezi jármű- és motorgyára hőszükségletének hatvan százalékát az Audi Hungaria Motor Kft. – hangzott el a társaság hétfői győri technológiai napján. Zentai Zsolt, a cég gyártervezési részlegének vezető mérnöke elmondta: külső partner építi ki a rendszert, amelynek része egy 22,5 megawattos tervezett kapacitású erőmű; ebből évi 82 ezer megawatt/óra

Gyorshajtáson kapták a cseh külügyminisztert

A közszolgálati cseh televízió szerda esti közlése szerint Lubomír Zaorálek szombaton, május harmadikán éjjel 180 kilométeres óránkénti sebességgel vezette szolgálati gépkocsiját az észak-morvaországi Ostrava közelében. Így 50 kilométerrel lépte túl a cseh autópályákon megengedett óránkénti 130 kilométeres sebességet. A miniszter elismerte, hogy hibázott, és mindezért kész vállalni a felelősséget. “Hétvégi éjjel volt, fél kettő körül,

Megtalálták Kolombusz Santa Mariáját

Több mint öt évszázaddal azután, hogy Kolumbusz Kristóf Santa Maria nevű zászlóshajója elsüllyedt a Karib-tengeren, a szakemberek úgy vélik, hogy megtalálhatták a legendás vízi jármű roncsait Haiti északi partjainál. “Minden földrajzi leírás és régészeti bizonyíték azt sugallja, hogy ez Kolumbusz híres zászlóshajójának, a Santa Mariának a roncsa” – mondta Barry Clifford, a Haitinél május elején

Top