Az 1922. március 8-án Gútán született Reicher János édesapjától tanulta a lakatosmesterséget. Idősebb Reicher János Gúta község műlakatosa volt az 1920-1930-as években. Kapuk, kerítések és az úgynevezett csikós sparhelt tartoztak gyártási profiljába.
Sikeres kezdeményezés a kultúra újraindítására
Gúta. Segítsünk magunkon, indítsuk újra a kultúrát! – áll a városi művelődési központ helyi és környékbeli kulturális csoportokhoz, együttesekhez és előadókhoz szóló felhívásában. Egyedi módon segítik ezt elő. Ingyen adják a termet, a szolgáltatásokat, és a belépőjegyből befolyt összeg is a fellépőket illeti.
Új urnafal az ógyallai temetőben
Bár tájainkon korábban nemigen volt szokás a hamvasztás, a temetkezési vállalkozók egybehangzó állítása szerint mára már a temetések negyven százaléka urnás temetés.
Így szabályozzák a szemétdíjat Gútán
Egyhangúlag hagyta jóvá az önkormányzat azt az általános érvényű rendeletet, amely a 2022-re vonatkozó szemétdíj nagyságát is tartalmazza. Egy hosszú folyamat lezárását jelenti ez a hulladékgazdálkodás megreformálása terén a városban, amelytől igazságosabb elszámolást, az osztályozási kedv növekedését, kevesebb háztartási hulladékot, valamint hatékonyabb forráskihasználást remélnek.
Senki nem tudta, rég vége a gútai sertéstelep-ügynek
Gúta/Régió. Egy városi mezőgazdasági földterület bérleti szerződésének meghosszabbítása kapcsán derült ki, hogy a nagymegyeri Dan Slovakia Agrar Részvénytársaságnak (DSA) már 2020. október 31-én lejárt az előszerződése a Balseed Kft.-vel azon ingatlan megvásárlására, ahol nagykapacitású sertésfarmot akart létesíteni a város határában. Ezt a stagnócai farm tulajdonosa-ügyvezetője, Ambroš Pál többször megerősítette a múlt hétfői testületi ülésen. A…