A szabadidőközpontban működik az ornitológiai szakkör, amely széleskörű tevékenységet folytat. Az elmúlt héten kvízt rendeztek, valamint egy kiállítás-megnyitóra is sor került.
A jubileumi TAT sikere
Egy év után újra gáláztak a TATosok, hiszen május elején került sor a TAT X. szériájának gálaműsorára a gútai művelődési központ színháztermében. A jubileumi rendezvény ismét hozott valami újat a sorozat és a Cool Club Slovakia polgári társulás életében.
Koktélkurzus a gútai magániskolában
Évek hosszú során számos nívós programot rendeztek már a gútai magániskolában. A paletta széles, kezdve a kiállításoktól, a különböző versenyeken át, egészen a koktélkurzusig, melyet az elmúlt héten tartottak.
Lesz Lidl Gútán?
Egyelőre nem vásárolta meg a Lidl üzletlánc a város által eladásra kínált ingatlant a Templom utcában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Lidl nem nyit áruházat Gútán, csupán azt, hogy sokallták az 1,35 millió eurós vételárat.
Utalják a megyei támogatásokat
RÉGIÓ. Múlt héten ismét ülésezett Nyitra Megye Önkormányzata. Az egyik legfontosabb döntés a megye kulturális és sporttámogatásainak szétosztása volt. Körvonalazódik az is, hogy uniós forrásokból Gútán kis kikötő, pontosabban csónakátemelő állomás létesüljön, továbbá aszfaltozott kerékpárút épüljön a vízimalomig.