Hamarosan itt a vakáció. A szülőknek ilyenkor nagy fejtörést okoz, hogy milyen programot szervezzenek gyermeküknek. Összeállításunkból megtudhatja, milyen lehetőségek kínálkoznak a nyári táborok terén.
Városi iskolák kontra egyházi iskola
Nem igazán mutatkozik hajlandóság a gútai városi iskolák résézéről, hogy elhelyezzék az intézményeikbe a felújítás előtt alló egyházi iskola diákjait.
Száz kérdés a polgármesterhez
Élénk érdeklődés övezte a gútai művelődési központ körtermében napokban megrendezett lakossági fórumot. A mintegy száz résztvevő számos kérdést intézett Horváth Árpád gútai polgármesterhez és a városvezetéshez. Több égető probléma is terítékre került.
Régi idők: az utolsó dunaradványi halászok
DUNARADVÁNY. A település nevezetes halászfalu volt. A kertek alatt folyó Duna lehetőséget biztosított a jellegzetes élővilág megismeréséhez. A halászat a megélhetést, a horgászat a kikapcsolódást, sportot jelentette az itt élő emberek számára. A gyerekek már kiskorukban megismerkedtek a halászat mesterségével, halászinasnak, halhasítónak szegődtek.
Megfelelő a közbiztonság
Biztató számokat mutat a gútai közbiztonságról szóló jelentés és ez mindenképpen pozitívum – számolt be Mészáros Árpád városi rendőrparancsnok.