Május 27-én, szombat délelőtt ismét megrendezik a már hagyományossá vált jótékonysági futást Gútán, a DGS Dögös Sprintet. Idén egy súlyos betegséggel küzdő fiatal gútai lánynak gyűjtenek adományokat a résztvevők.
EGTC – csupán egy fura rövidítés?
Egy márciusi EGTC találkozón Esztergomban Ocskay Gyula, a budapesti székhelyű Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálatának (CESCI) igazgatója frappánsan foglalta össze, hogy szerinte mit gondolnak az emberek az EGTC-ről, „csupán négy betű, és senki sem tudja mit takar“. Valóban, a területen dolgozókon kívül nem sokan találkoznak ezzel a kifejezéssel, csakúgy, mint az Európai Unió egyéb…
Kevesen étkeznek a menzán
Nem igazán népszerű a városi iskolai étkezde Gútán. Ezer főre főzhetnének, de még a felére sincs igény. A városvezetés hatalmas népszerűsítési hadjáratba kezdett.
Egymillió euró pályázati pénzből szépült Búcs
BÚCS. Az elmúlt évben több épületet is sikerült felújítani pályázati pénzből, valamint hamarosan megépül a hulladék-szelektáló telep is. Búcs község polgármesterét, Karkó Jánost kérdeztük a tavalyi megvalósított projektekről és az idei tervekről.
Kemény fellépést ígér a gútai polgármester
Határozott, kemény fellépést hirdetett a gútai polgármester az alkalmazkodni képtelenek ellen. Első lépésként megnövekedett a rendőri jelenlét a Dankó Pista telepen.