Régió

Tanyon tervekből nincs hiány

TANY. A közel 800 lakost számláló település elsősorban a vendégszeretetéről híres. Az itt élő emberek nagy hányada igyekvő, szorgos és tevékeny. Legalábbis erről tanúskodnak azok a községben lebonyolított rendezvények, melyek vonzzák nemcsak a hazai, de a környékbeli szórakozni vágyó embereket is. Ha aratóünnepélyről, vagy falunapról van szó, mindig népes tábor figyeli az eseményeket. 

Élhető község, összetartó közösség

PAT. A Duna-parti kisközség hasonló gondokkal küzd, mint a régió más falvai. A munkanélküliség magas, a nagy fejlesztéseket pedig csak sikeres pályázatokkal lehet megvalósítani. Közös munkával, önkéntességgel és szívvel viszont csekély pénzből is lehet összetartó közösséget és élhető községet teremteni. 

Komáromi borász nedűjét kóstolta Merkel és Putyin

Nemrégiben két nagyhatalom vezetője is Magyarországon járt: Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az esti vacsora során egy észak-komáromi családi borászat nedűje került az asztalra, mely egyetlenként képviselte a magyar fehérborokat. 

Még hiányzik egy képviselő

Járásunk legkisebb városában még mindig csak 10 tagja van a képviselő-testületnek, valószínűleg csak márciusban válik teljessé. A szakbizottságok összetételét ugyanakkor már jóváhagyták, a bizottsági elnökök a már beiktatott képviselők lettek. A polgármester kinevezte helyettesét is. 

Tovább folytatják a megkezdett falufejlesztést

Járásunk harmadik legnépesebb falujában az időközi választások után az idő rövidsége ellenére jelentős eredményeket tudott felmutatni az önkormányzat szinte minden területén, ezért remény van arra, hogy hosszabb távon biztos növekedési pályára állhat a község. 

Top