Régió

Több ezer darabból áll a játékgyűjtő kollekciója

Nemesócsa. Mindannyiunknak megvannak a saját, kedvelt, szabadidős tevékenységei, melyeknek örömmel hódolunk. Hiszen ezen hobbik nélkül kevesebbek lennénk. A nemesócsai Ďurkovič Tamás (Toncsi) is méltán lehet büszke szenvedélyére, hiszen amikor levezet otthonuk alagsori pincehelyiségébe – ahol több mint 3000 darab robotot és játékfigurát tárol –, olyan érzésünk támad, mintha egy másik világba csöppentünk volna. Vintage játékfigura-kollekciója

Gazdag leletanyagra bukkantak a régészek

Dél-Komárom/Szőny. Nyílt napon mutatták be az elmúlt bő két hónap során feltárt leleteket és lelőhelyet a szőnyi Brigetio légiótáborban a régészeti munkát vezető szakemberek. Látványásatást is tartottak egyetemi hallgatók részvételével, hogy az érdeklődők némi betekintést nyerhessenek sokrétű munkájukba, amelynek a bontómunkáktól kezdve a metszetre bontáson át a dokumentálásig számos fázisa van.

Támogatás a településeknek, elengedik a Covid-kölcsönt

Múlt kedden a Komáromi járás polgármestereivel Komáromban egyeztetett Horváth Mihály pénzügyminiszter – a fő téma a nehéz anyagi helyzetben lévő önkormányzatok megsegítése volt. Pénteken pedig már Pozsonyban, Ódor Lajos miniszterelnökkel folytatódtak a tárgyalások, melyek már eredményeket is hoztak. Keszegh Béla, Komárom polgármestere, a Szlovákiai Városok Uniójának alelnöke mindkét találkozón jelen volt – őt kérdeztük arról,

Kanadából jöttek Martosra tanulni

A másod- és harmadgenerációs kanadai magyarokból álló, jövőre fennállásának ötvenedik jubileumát ünneplő Balaton néptáncegyüttes tanult öt napon át erdélyi táncokat a martosi Feszty Árpád Művelődési Parkban. A tizenkét fős csoportban voltak, akik folyékonyan beszélik a magyar nyelvet, mások csak törik, egyesek pedig most tanulják. Abban viszont egyformák: keresik gyökereiket, hogy megismerjék és őrizhessék azokat.

Meggyilkolta falubelijét

Ifjúságfalva. Előbb fizikai erőszakba torkollt két ittas középkorú, helybéli férfi vitája, majd a 47 éves Attila megölte a korábban eszméletét vesztő 46 éves Mariánt. Megpróbálta elrejteni a holttestet, de gyorsan elkapták.

Top