Izsa. Az izsai Római Kori és Néprajzi Múzeum a második világháború kitörésének 75. évfordulója kapcsán, a Második nagy háború emlékére címmel kiállítást szervezett a Kamocsai Hagyományőrző Klub közreműködésével. A kiállítást Domin István, Izsa község polgármestere nyitotta meg.
Örökségünk – A hely, ahol élünk
Bátorkeszi. A napokban jegyezték be a Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulást, amelynek célja a település történelmének kutatása, tárgyi és egyéb emlékek gyűjtése, a hagyományok őrzése és ápolása. Távlati céljuk pedig egy tájház létrehozása. Első, bemutatkozó rendezvényük az Örökség című kiállítás megrendezése volt.
Snoezelen-terápia Kolozsnémán
A Snoezelen szó hollandul nyugalmat, pihenést jelent. A módszert 1970 és 1975 között Jan Hulsegge és Ad Verhul dolgozta ki a hollandiai Hortenberg Intézetben értelmi fogyatékkal élők számára.
Iskolabusz karambolozott – gyakorlatoztak a tűzoltók
GÚTA. Súlyos közlekedési baleset történt. Egy személygépkocsi frontálisan ütközött egy autóbusszal, amely gyermekeket szállított.
Lakikatlan, a gulyás ünnepe
Lakszakállas. A Lakikatlan a régió egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvénye. Idén már ötödik alkalommal jöttek össze a gulyásfőzés megszállottjai, hogy próbára tegyék eddig megszerzett tudásukat. 2010 óta minden év szeptember első szombatján egyetlen nagy piknikké változik a település.