Megvan a befektető, aki felépíti az üzletsorokat a Déli zónában. A Templom tér 32. szám alatti épületben 30 fő ellátására alkalmas szociális intézményt létesítene a város pályázati forrásból, a csörgői üdülőt, valamint az egykori speciális alapiskola térségét pedig eladásra kínálják. Ez utóbbi programpont komoly vitát váltott ki a legutóbbi testületi ülésen a képviselők körében.
Fogorvosi rendelő nyílt Ekelen
Alig egy hónapja nyitotta meg kapuit az új fogorvosi rendelő a helyi egészségügyi központban, és már több pozitív visszajelzés is érkezett hozzájuk a paciensektől.
Erika szépen gyógyul, a gázoló nincs meg
Két és fél hónap után elhagyhatta az érsekújvári kórházat Cserepes Erika, akit még március 31-én, kerékpározás közben gázolt el egy máig ismeretlen autós Bajcs határában. Napokig élet és halál között lebegett, majd műtétek és rehabilitáció következett. Továbbra sem tudni, ki gázolta el, ám nem haragszik a cserbenhagyóra. Szeretne minél hamarabb újra kerékpárra ülni.
Milliós léptékben fejlődik Búcs
Járásunk szegletében, a nagy forgalmú utak zajától távol fekvő faluba érkezve pompázó petúniákból álló virágdekoráció formázza a község nevét. A felújított községi hivatal előtt Bulcsú vezér szobra hirdeti, hogy már honfoglaló elődeink felismerték ennek a helynek szépségét és természeti gazdagságát. A polgármesteri iroda ajtaján 9 éve Karkó János neve áll.
Látványos újdonságok Leányváron
Izsa. Az Izsa központjától két kilométerre található egykori római katonai tábor idén több újdonsággal várja a látogatókat.