Ógyalla. Május 12-én ünnepélyes keretek között avatták fel a Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda felújított részlegeit. A B pavilon épülete egy emelettel bővült, ami azt jelenti, hogy 20-szal több óvodásnak jut majd hely az intézményben. Emellett az óvodai rész berendezése is megújult, ahogy az udvar is.
Felavatták Szent Flórián szobrát
Hetény. Az önkormányzat finanszírozásával, Magyarországon készült el a tűzoltók védőszentjének, Szent Flóriánnak szobra, amelyet a helyi Önkéntes Tűzoltó Testület szertárának homlokzatán helyeztek el.
Teltházas volt a Vízsodorta históriák bemutatója
Nagykeszi. Április végén mutatták be a helyi kultúrházban a Pro Media Alapítvány támogatásával létrejött Vízsodorta históriák dokumentumfilm-sorozat Nagykeszin forgatott epizódjait. A felvidéki Duna menti település 20. századi történelmét, az ott élők viszontagságait, megpróbáltatásait és hányattatását megörökítő négy részből álló filmre több mint háromszázan voltak kíváncsiak.
Augusztusra elkészül a multifunkciós sportpálya
Izsa. Nagy munkálatok folynak az izsai Döme Károly Alapiskola és Óvoda előtt lévő közterületen. A tervek szerint hamarosan egy 33×18 méteres multifunkcionális sportpályával gazdagodik a település.
Hatalmas kárt okoznak a drogos hattyúk
Tömegesen pusztulnak a védett madárként nyilvántartott bütykös hattyúk Izsa és Pat környékén. Ennek oka azonban nem holmi madárinfluenza, vagy valamiféle fertőzés, hanem az, hogy rákaptak a mákra, és ópium-túladagolásban elpusztulnak, miközben a mákföldek letarolásával mostanáig tízezer eurós kárt okoztak a máktermesztő Pemak vállalatnak. A természetvédők, az ornitológusok, a minisztériumi asztaloknál ülők pedig értetlenül csóválják a…