Járásunk ezerszáz fős falujában pár évvel ezelőtt arra gondoltak, mennyire csalódottak lennének a gyerekek, ha nem érne időben el hozzájuk a várva-várt Mikulás. Hogy a legkisebbek arcán biztosan ott ragyogjon a mosoly, szemükben ott csillogjon az öröm, közös összefogással készítettek egy óriási Mikulást, amit úgy megszerettek a gyerkőcök, hogy azóta nélküle elképzelhetetlen Megyercsen az ünnepvárás.…
Tönkreteszi a településeket a családi támogatás?
Januártól havi 140 euróra nő az adóbónusz összege, mely a 18 év alatti eltartott gyerek után jár – erről döntött a szlovák törvényhozás. A támogatás önmagában remek hír a gyerekes családoknak, viszont a helyi és megyei önkormányzatoknak súlyos gondokat okoz, mivel ők fizetik meg az intézkedés árát.
Szülőfalujában emlékeztek Gál Sándor költőre, íróra
Búcs. A felvidéki magyar irodalmi élet meghatározó alakjára, a 2021 májusában elhunyt Gál Sándor József Attila-díjas költőre, íróra emlékeztek születésének 85. évfordulója alkalmából november 29-én szülőfalujában, akinek neve kezdetektől egybeforrt a Csemadokkal és a Thália Színházzal, melynek társalapítója volt.
Csicsó: új polgármester régi gondokkal
Az október végi helyhatósági választások során ketten indultak Csicsón a polgármesteri székért. A szavazatok megszámlálása után egyértelmű volt, hogy a lakosok többsége Németh Andrea adótanácsadó-vállalatmenedzsernek szavazott bizalmat. A frissen megválasztott polgármesterasszonnyal november 27-i beiktatása és a képviselő-testület alakuló ülése előtt beszélgettünk. Leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen megfontolásból indult és milyen tervekkel felvértezve kezd neki…
Patkánymérges csalit dobtak a kutyának
Tany. Egyelőre ismeretlen tettes patkányméreggel kevert csalikat (szafaládét) dobott egy idős házaspár családi házának kertjébe; szerencsére időben észlelték a bajt, és az állatorvosnak sikerült megmenteni a mérgezett ételből lakmározó kutyát. A községben fokozott óvatosságra hívták fel a lakosok figyelmét. Az ügyben a nyitrai környezetvédelmi rendőrség nyomoz.