Elsöprő fölénnyel, a szavazatok csaknem 75 százalékával választották újra Keszegh Bélát Komárom élére a szombati helyi önkormányzati választásokon. A mögötte álló Függetlenek Komáromért – 4KN csoport 19 képviselője is bekerült a 25 fős városi parlamentbe. A Szövetség jelöltjei a masszív kampány ellenére is súlyos vereséget szenvedtek, polgármesterjelöltjük, Bauer Ildikó még városi képviselői mandátumot sem szerzett.…
Emlékparkkal tisztelegnek az aradi vértanúk előtt
Naszvad. Az aradi vértanúk tiszteletére kialakított emlékparkot adtak át október 8-án a naszvadi Csemadok épülete előtt. A tizenhárom kopjafával és a Szent Korona másolatával díszített tér a magyarság összetartozását és fennmaradását hirdeti.
Pro Urbe és Polgármesteri díjakat adományoztak Gútán
Három év kihagyás után osztottak ismét Pro Urbe és Polgármesteri díjakat a városban. A képviselő-testület, illetve a polgármester még májusban döntött a díjazottak személyéről, az ünnepélyes díjátadót pedig múlt héten, a Gútai Kulturális Ősz keretében tartották.
Magyar elnöke is lehet Nyitra megyének
Milan Belica megyeelnök egyik kihívója mostani helyettese, Csenger Tibor lesz az október végi megyei önkormányzati választásokon. Ha a magyar választók tömegesen a Szövetség jelöltjét támogatják, egyáltalán nem lehetetlen, hogy a következő négy évben magyar ispán lesz Nyitra megyében. Ebben segítséget jelenthet az a körülmény, hogy összesen 11-en versengenek a megyeelnöki tisztségért, így jó eséllyel viszonylag…
Turul emlékművet avattak
Nemesócsa. 2022. szeptember 11-e jeles napként íródott be a község történelmébe. Ekkor leplezték le a református templom mellett a Turul emlékművet, amelyet Földes István, a község díszpolgára, a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Közhasznú Alapítvány elnöke adományozott Nemesócsának; az esemény idején a Szent Korona mása is itt tartózkodott.