Régió

Megnyitott a patika Nemesócsán

Hosszú idő után január 13-tól ismét működik a gyógyszertár a faluban. A patika bérbeadását tavaly szeptemberi ülésén hirdette meg ismét a helyi önkormányzat. Az eredeti bérlő még az egészségügyi központ felújítása előtt abbahagyta tevékenységét, az újabb jelentkezőről pedig kiderült, mivel másik megyéből származik, nem vállalkozhat a községben.

Évtizedek óta várt korszerűsítés Gelléren

Gellér. Több mint egyéves költségvetésének megfelelő összeget, 304 ezer eurót nyert uniós forrásból, a környezetvédelmi minisztérium pályázatán a település a faluház energiahatékonyságának növelésére. Néhány hete már a szerződést is aláírták.

Új urnafal az ógyallai temetőben

Bár tájainkon korábban nemigen volt szokás a hamvasztás, a temetkezési vállalkozók egybehangzó állítása szerint mára már a temetések negyven százaléka urnás temetés.

Csémy Zsolt külön szobában őrzi trófeáit

Tany. Vadászdinasztiából származik Csémy Zsolt helyi vállalkozó. A nagyapja, az édesapja is vadászok voltak, ahogy mondja, beleszületett. Hétéves volt, amikor nagyapja már vitte magával vadászni az erdőbe.

Utak és iskolák felújítására is költ a megye

Decemberben elfogadták Nyitra Megye Önkormányzatának 2022-re vonatkozó költségvetését. Ebből kiderül, a Komáromi járásban jelentős fejlesztések várhatók. Régiónk közlekedése szempontjából az egyik legfontosabb, hogy 4,5 millió euróból megújul a Komárom – Gúta – Vágsellye útszakasz. A beruházások a Duna Menti Múzeumot, a Komáromi Jókai Színházat és több megyei fenntartású iskolát is érintenek.

Top