Gúta. Nyilvános gyűjtést indított a gútai hajómalom malomkerekének felújítására a műemlék tulajdonosa és üzemeltetője, a Vízimalom Társulás (Spolok Vodný mlyn). A rekonstrukcióhoz az előzetes becslések szerint mintegy 20-25 ezer euróra lenne szükség. A gyűjtés év végéig tart.
Biztonságosan nyaralunk: kikapcsolódási tippek régiónkból
Miután a Covid-19 vírussal fertőzöttek száma újra növekedésnek indult a világban és Európában, többek között a kedvelt nyári turisztikai célpontnak számító Horvátországban is, egész biztos, hogy az idei nyaralások a többségnél másként alakulnak, mint a korábbi években. A közeli, biztonságos kikapcsolódási lehetőségek kerülnek előtérbe. Akár közvetlen közelünkben is bőven találunk olyan helyeket, ahol kellemesen, víz…
Műemlékek felújítását támogatja a megye
A Nyitra megyei önkormányzat múlt hétfői ülésén a képviselők jóváhagyták a műemlékvédelemre irányuló kérelmeket. Ugyanakkor az augusztusi ülésre halasztották a kultúra-, sport- és idegenforgalmi támogatásokra vonatkozó döntést. A pályázatelbíráló bizottság javaslatára újabb öt évre Csütörtöky Józsefet nevezik ki a komáromi Duna Menti Múzeum élére.
Becsületkassza az aranyosi levendulásban
Csallóközaranyos. A levendula reneszánszát éli, felhasználása igen sokoldalú, így nem csoda, hogy napjainkban egyre többen foglalkoznak ennek a kivételes növénynek a termesztésével.
Adományokból újítják fel a karvai család házát
Előreláthatólag év végére megoldódik a 71 éves Mellen Katalin családjának lakhatási kálváriája. Hónapok óta olyan házban élnek, amelyet az örökösök az előző tulajdonos által felhalmozott adósság törlesztése miatt el akarnak adni.