A helloGúta polgári társulás 2019-ben már másodízben rendezi meg a Hajómalom Fesztivált a festői szépségű gútai hajómalom területén „Ízek, dallamok, barátok” szlogennel.
99 fáklyával ezren vonultak át a hídon
Már hagyománnyá vált, hogy az észak-komáromiak és a dél-komáromiak együtt emlékeznek a Nemzeti Összetartozás Napján. Most viszont nemcsak a helyiek, hanem a történelmi Komárom vármegye településeiről érkezők is közösen emlékeztek június 4-én is, a trianoni békediktátum aláírásának 99. évfordulóján – 99 fáklyát magasba emelve vonultak át a határon. A velünk élő Trianon – ez volt…
Júniusban nyithat a naszvadi fürdő
Naszvad. Hét választási ciklust követően Haris József polgármester csupán képviselőnek jelöltette magát a 2018-as önkormányzati választásokon, öten szálltak harcba a megüresedett székért. A választást Molnár Zoltán nyerte, aki öt éven át a község alpolgármestere volt, s mint többéves képviselő ismeri a községi önkormányzatiság alapjait és működését. A falufejlesztés és a közélet legfontosabb terveiről kérdeztük.
Natiért futnak Gútán a jövő héten
Az idén már hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Dögös Sprintre már lehet nevezni a www.dgsprint.eu címen. Május 25-én, szombaton a köbölkúti Kómár Natikáért futnak a gútai hajómalom festői környezetében.
Hagyományőrzés Martoson és Neszmélyen
Neszmély község projektpartnerként csatlakozott a „Hagyományőrzés Martos és Neszmély településeken” című projekt megvalósításához, a Via Nova ICS szervezettel és a szlovákiai vezető kedvezményezett Martos községgel együttműködve. A projekt az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében, az ERFA pénzügyi forrásnak köszönhetően valósulhat meg.