Többi település

100 ezer euró a nyomravezetőnek!

EKEL. Egy évvel ezelőtt betörtek egy ekeli családi házba, ahonnan készpénzt ás családi ékszereket vitt el az ismeretlen tettes. A tulajdonosnak 150 ezer eurós kára keletkezett. A rendőrségi nyomozás nem derített ki semmit, ám a károsult ebbe nem nyugodott bele, s most 100 ezer eurót kínál a nyomravezetőnek.

Elkészült a Nagymegyer-Ekecs kerékpárút (videó)

Egy pályázat keretén belül 4 csallóközi kistérségi szövetség pályázott sikeresen kerékpárutak kiépítésére. A projekt részeként – amely a határon átnyúló uniós alapból kapott támogatást – 18 kilométer bicikliút épül a Csallóközben több községet érintően, de 83 kilométeres szakaszra kerülnek a kerékpárosokat segítő útjelző táblák.

Adrián és a gyógyíthatatlan kór

Nagykeszi. Gyakorinak ritka, ritkának gyakori – így lehetne összefoglalni azt a tünetegyüttest, amelybe különféle izombetegségek tartoznak, és ennek egyik szörnyű faktora az izomsorvadás. A betegség a lábakat támadja meg először és halad felfelé, az ízületek deformálódnak, járásképtelenné válik a beteg.

Ha az esővíz az úr

Régiónk idegenforgalmára legnagyobb ráhatással a nyári időjárás bír, amely ha verőfényes, akkor az itteni turizmus motorját képező termálfürdőket szinte szétveti a felüdülést kereső embertömeg.

Top