Két dolog biztos: a KFC stadionja megújul és a csapat elindul a II. ligában.
Lesz ebből második liga?
Akár 50 ezer eurós büntetés és a legalsó osztályba való visszasorolás veszélye is fenyeget abban az esetben, ha a KFC mégsem tud elindulni a második ligában. Az egyesület vezetőit és klubközeli személyeket kérdeztünk.
Priskin Tamás: boldog vagyok, hogy a Ferencvároshoz igazolhattam
A komáromi származású labdarúgó talán most éli meg karrierje csúcsát, hiszen a tavalyi Európa bajnokságon is szerepelhetett, ráadásul a Norvégia ellen szerzett hatalmas góljával nem kis szerepet játszott abban, hogy a nemzeti 11 végül eljutott Franciaországba. Közben a Slovanban is lőtte a gólokat, de sosem zárta ki, hogy egy jó ajánlat esetén váltson. Úgy tűnik,…
Hajdók: a gyerekeknek élvezniük kell a focit
A 40 éves utánpótlás edző, Hajdók István, serdülőként Németh Szilárddal játszott egy csapatban Komárom színeiben, ráadásul első ligát. Olyan csapatok ellen léptek pályára, mint a pozsonyi Slovan vagy az Inter. Remek együttes volt, a nyitrai gárdát például abban a szezonban csak ők verték meg. Hajdók huszonhat évesen sérülés miatt fejezte be a focit, ezután 3…
A bennmaradás lesz a rövidtávú cél
Befejeződtek a nyugat-szlovákiai III. liga 2016/17-es szezonjának küzdelmei, a komáromi focicsapat pedig 40 év után, ezúttal bajnokként jutott fel a másodosztályba. Ebből az alkalomból kérdeztük meg Baráth Györgyöt, a KFC jelenlegi elnökét, valamint Szüllő Béla alelnököt, Soós Tibort és Hajabács Gábor szurkolót.