A 2016-os riói olimpián a szlovák kajaknégyes két komáromival (Tarr György és Vlček Erik) a fedélzeten nyert ezüstérmet, de a sikerhez vezető út rengeteg megpróbáltatással volt kikövezve. Évekkel korábban ugyanis egy zöldfülű vette át a stafétabotot a legendás edzőtől, Soós Tibortól, az elvárások pedig hatalmasak voltak. Likér Péter azonban nem roppant össze a feladat súlyától,…
Mészáros Ádám: azért vagyok itt, hogy a csapatot segítsem
Nyolc évvel ezelőtt egy felnőtt negyedik ligás bajnoki mérkőzésen szaladt ki az akkor még 16 esztendős szőke fiú a KFC focipályájára, a szurkolók pedig remek teljesítményének köszönhetően azonnal a szívükbe zárták. A gyors és meglehetősen harcias támadóban sokan az új Németh Szilárdot látták, hiszen szépen termelte a gólokat. Nem sokkal később azonban viharos körülmények közt…
Bangha Dezső: kevesebb tévé, több sport!
1940 nyarán egy négyéves komáromi kisfiú felállt édesapja vállára, és beugrott a vízbe. Pontosan ott, ahol a Vág belefolyik a Dunába. Akkoriban még üzemelt a nyílt strand, cölöpökön álló öltözőkabinokkal és stílusos büfékkel. Bangha Dezső ekkor kezdett úszni, a szerelem pedig azóta is tart. Az idén 82 éves sportoló a különböző hazai és nemzetközi úszóversenyeken…
Újabb félmillió a komáromi focira
A december végén megjelent Magyar Közlöny ismét pozitív híreket tartogatott a komáromi lilák számára, hiszen itt olvashattunk először arról, hogy a “Révkomáromi Sport Akadémia” a magyar államnak köszönhetően 140 millió forint támogatásban részesül. Többek között erről kérdeztük Hajabács Gábort, a KFC utánpótlásért felelős elnökségi tagját.
Abbahagyják a versenyzést a gútai lányok
Befejezi a versenyzést a művészi teremkerékpár női négyese. Az utóbbi évek legsikeresebb ilyen együttese már csak bemutatókon mutatja be tehetségét.