A Komárom és Gúta közti 24 órás kerékpáros körverseny 2014. október 4-én, első alkalommal került megrendezésre. A Szabadság Vándorai Túrakerékpáros Egyesület által kitűzött feladat korántsem volt mondható egyszerűnek: a két város közötti 47 kilométeres kört kellett minél többször megtenni.
16 évesen a legjobbak közt
A komáromi röplabdások az új játékosoknak és edzőnek köszönhetően szárnyalnak az idei szezonban. Eddig az összes mérkőzésen győzedelmeskedtek, de ami talán még ennél is fontosabb lehet, hogy a jövővel kapcsolatban is komolyan zajlik az építkezés.
Karate: Jóba Attila aranyérmes
Október 4-én, szombaton, Jóba Attila és Bogárová Dominika Horvátországban vettek részt egy nagyszabású nemzetközi versenyen az országos válogatott keretével.
Kajak-kenu: Ígéretes eredmények
Szeptember végén, a pozsonyi Aranyhomok (Zlaté Piesky) üdülőterületen rendezték a 69. Hargaš Emlékversenyt, ahol a komáromi gyermek- és serdülő kajak-kenusok is vízre szálltak. A nagyobbak 17 200 méteres, míg a kisebbek 12 900 méteres távon mutathatták be tudásukat.
Győzelemmel rajtoltak a komáromi kosárlabdázók
A hosszú és igényes felkészülés után az elmúlt szombaton végre élesben is megmutathatták a komáromiak, mennyire is kell számolni velük az idei szezonban.