Sport

Közel háromszázan futottak Gútán Tominak

Szombaton  rendezték a Dögös Sprint elnevezésű jótékonysági futóversenyt Gútán, ahol 6 és 12 km-es távon álltak a rajthoz az indulók, a gyerekek pedig 100 méteren bizonyíthattak. Még a szervezőket is meglepte, hogy milyen sok érdeklődő jött el az eseményre, hiszen az esős idő ellenére közel háromszázan gyűltek össze.

Bronzérmesek a gútai lányok

Május 31-én rendezték Tatán a Junior Teremkerékpáros Európa Bajnokságot, melyen a gútai klub tagjai is részt vettek. A gútai lányok bemutatkoztak egyéniben, párosban és négyesben is.

Nemzetközi ökölvívó torna

A komáromi Spartak box-klub rendezésében zajlott az Olimpiai Reménységek Tornája, ahol 52 ifjú tehetség mérte össze erejét, köztük számos korosztályos válogatottal a környező országokból.

Komáromi sakk sikerek a baromlaki tornán

A komáromi fiatal sakkozók szombaton Baromlakon (Branovo) versenyeztek. A tornán 43 sakkozó mérte össze tudását. Kukel Imre mester tanítványai remekül teljesítettek, hiszen összesített végeredményben az első ötben négy komáromi volt.

Top