Erre senki sem számított. Soha nem fordult még elő, hogy az előzetes közvélemény-kutatásokhoz képest ennyire más eredményt hozzon egy választás. A helyzet zavaros, az első nyilatkozatok szerint ebből nehezen lesz stabil kormány. A magyar érdekeltségű pártok lebőgtek.
Szavazni – de miért is?
Négy év után ismét itt a parlamenti választások. Valójában még rövidebbnek is tűnhet az eltelt idő, mert közben sok más voksolás miatt is választási plakátokba borultak a városok és községek, most pedig a plakátokról mosolygó arcok ismét azt kérik tőlünk, hogy menjünk el szavazni, lehetőleg válasszuk őket. Első pillantásra nincs sok látszatja a leadott voksoknak,…
Kultúra, ami feltölt
Mikor az önkormányzat által elért eredményekről esik szó, gyakran érkezik olyan reakció, hogy nem ezzel vagy azzal kéne törődni, hanem a munkahelyek teremtésével, vagy a Poliklinika megmentésével. Való igaz, vannak olyan prioritások, amelyek kiemelt figyelmet érdemelnek, de ez korántsem jelenti azt, hogy más területen lemaradhatunk, vagy ellustulhatunk. Sőt! Ha nem figyelünk oda a részletekre, más…
Hangulatjelentés
Újabb mélypontoz érkezett a testületi munka: több mint 4 órán át, feszült légkörben zajlott a vita arról, hogy idén milyen beruházásokra különítsen el a város pénzt. Különösen szomorú, hogy nem valódi vitáról volt szó, hiszen a legtöbbet felszólaló képviselők többnyire nem konkrét javaslatokkal álltak elő, hanem homályos és indulatos eszmefuttatásokkal húzták az időt. Andruskó Imre…
Testületi viszonyok
Komárom képviselői elfogadták a jövő évi költségvetést, mely az egyik legfontosabb dokumentum, és alapvetően határozza meg, hogy 2016-ban mire lesz pénz a városban, és mire nem. A városi hivatal által benyújtott javaslathoz képest történtek módosítások, alapvetően az „ellenzék” akaratának megfelelően.