A magyar kultúra napja alkalmából Stubendek László, a Szent András Bazilika orgonistája, a Csemadok Komáromi Alapszervezetének elnöke több évtizedes áldozatos munkája elismeréséül életműdíjat vehetett át a galántai kultúrházban megtartott ünnepségen.

Hogy milyen érzés volt átvenni a díjat? – kérdez vissza elgondolkodva a díjazott. – Jó. Nagyon jó látni, hogy értékelték a munkánkat. Ez az elismerés azonban nem csupán engem illett, ez mindazoké, akik az elmúlt évtizedekben azon dolgoztak, hogy a Csemadok komáromi alapszervezete (is) megalakulása óta aktívan és gördülékenyen kivegye a részét a szlovákiai magyar kulturális életből, hagyományaink és nemzeti értékeink megmentéséből és éltetéséből. Azt gondolom, hogy alapszervezetünk méltán érdemelte ki ezt a díjat.

• Mit jelent az ön számára a Csemadok?

– Megtartó erőt. Még a brünni diákéveim alatt léptem be, mert ez a kulturális és érdekvédelmi szervezet, aminél jobbat a mai napig nem találtak ki, kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a velem hasonlóképpen gondolkodó, azonos értékrendet, és identitást vallókkal együtt, közösen tudjak tevékenykedni. Ez a hetvenes évek vége felé volt. És bár akkor még keményen tartotta magát a pártrendszer, maga a Csemadok ekkoriban kezdett nyíltan eltávolodni a politikától, a politikai véleménynyilvánítástól. Inkább érdekeink képviseletére helyezte a hangsúlyt. Nagy szerepe volt abban, hogy végül nem lett bevezetve a magyar iskolákban a kétnyelvű oktatás. Kiemelném a búcsiak és bátorkesziek bátor kiállását.

• Az 1989. évi rendszerváltás milyen hatással volt a szervezet életére?

– Voltak változások. Főleg Szlovákia megalakulása után, amikor anyanyelvünk használatának jogát többször próbálták megnyirbálni. Úgy látom, hogy országos és járási szinten is nagyrészt sikerült megújulnunk, és lépést tartanunk a kor elvárásaival. Sok minden várat még magára, például a tagsági díjak befizetését igazoló bélyegek, és a tagsági igazolványok jelenlegi formájának megreformálása. A fiatalok, akiknek már a bankkártyától kezdve a közlekedési bérletig minden a telefonjukban van, már nem fognak bélyegeket gyűjtögetni. Miközben nagyon fontos, hogy be tudjuk őket vonzani. Székházunk rendezvényein tűnik fel igazán, hogy mennyivel több fiatal látogatja programjainkat, mint ahányan hivatalosan is csatlakoztak hozzánk. Csakhogy megfelelő anyagi támogatás nélkül nagyon nehéz lépést tartani a minket körülvevő felgyorsult világgal.

• Amikor a 90-es évek elején, akkor már önkormányzati képviselőként átvette a városi alapszervezet vezetését, milyen célokat tűzött ki maga elé?

– Elődeimnek köszönhetően alapszervezetünk saját ingatlannal rendelkezik. A belvároshoz viszonylag közel lévő, Kossuth-téri épületet annak idején viszonylag romos állapotban vásárolták meg ugyan, de mostanra teljes körű felújításon esett át. Természetesen, ahogy egy családi ház esetében is, itt is akad mindig javítanivaló. A nyugdíjasklubbal közös udvarunkat, amit szintén rendbe kellett tennünk, nagyrészt a klub tagjai gondozzák. Remek az együttműködés a két szervezet közt. Rám inkább az a feladat várt, hogy mindezt megtöltsem tartalommal. Elindítottuk a Csemadok Galériát, amelyet 2016-ban bekövetkezett haláláig Kocsis Ernő egyetemi tanár, festőművész vezetett. Kapcsolatrendszere révén kiemelkedő művészek alkotásait tudtuk bemutatni. Nagyszámú érdeklődőt vonzott az évente megrendezett karikatúra-kiállításunk is. Természetesen a hivatásos művészek mellett igyekszünk teret és lehetőséget biztosítani amatőr alkotóinknak is. Mindemellett előadásokat, könyvbemutatókat, workshopokat szervezünk, így az ezekre a programokra érkezők kettős élménnyel indulhatnak haza, hiszen egyúttal megtekinthetik aktuális kiállításainkat is. Óriási büszkeségünk a Concordia Vegyeskar, mely szervezetünk égisze alatt bontogatta szárnyait. A mai napig ott segítünk, ahol tudunk. Fennállásának 40. jubileumára egy nagyon szép könyvet adtunk ki, melynek anyagát testvérbátyám, a kórus karmestere, aki egyben példaképem is, állította össze.

• Ön a kezdetektől aktív tagja a Concordia Vegyeskarnak, valamint immár húsz éve a Szent András-bazilika orgonistája. Mikor tanult meg ezen a hangszeren játszani? A zene szeretetét bátyjának, Stubendek Istvánnak, a kórus alapítójának köszönheti?

– Családunk életében a zene mindig is meghatározó szerepet játszott. Édesapánkkal, aki szülőfalunkban, a gömöri Rimaszécsen kántor-tanító volt, gyakran mentünk fel a karzatra, ott nyüzsögtünk az orgona körül, vagy éppen ministráltunk. Azt, hogy megtanuljunk zongorázni, hangszereken játszani, édesapánk ugyanolyan fontosnak tartotta, mint azt, hogy magyar iskolákba járjunk. Miután a feleségem révén Komáromba kerültem, többször segítettem a karzatra felmenni az akkor már idős Laux Veronikának, aki a szertartásokat kísérte zenével. Közben beszélgettünk. Egyházról, hitről, muzsikáról. Egyszer, amikor be kellett mennie a kórházba, megkért, helyettesítsem. Azóta én szólaltathatom meg a templom csodálatos orgonáját. Nagy megtiszteltetés ez a számomra.

• Lehet hit nélkül játszani egy templomi orgonán, vagy ehhez a küldetéshez az elengedhetetlen?

– Véleményem szerint valamilyen hite mindenkinek van. Nincsenek hitetlen emberek, csak ki az anyagi világban, ki az univerzum rendszerében, és vannak, akik a keresztény tanításokban hisznek. A keresztény templomok szertartásaira azonban, amelyek a megfelelő vallási dogmák szerint zajlanak, igazán csak hittel lehet rákapcsolódni, és csak hitünkön – ami egy isteni kegyelem – keresztül tudjuk meghallani a zenében rejlő magasságokat, mélységeket, mindenséget. Amikor 2014-ben megválasztottak polgármesternek, egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy lemondjak a kántorkodásról, hiszen ez remekül kiegészítette azt a sémát, amit polgármesteri célkitűzéseim alkottak. Szerettem volna, ha Komárom mindenki érdekeit szolgálja, ha mindenki egyaránt magáénak érezné és minél több lakost bevonni a közösség munkájába, a város kulturális életébe. Közben pedig fontosnak tartottam gondoskodni arról, hogy ha az „aranykorhoz” fogható stabilitást nem is – mint mikor a városban Közép-Kelet Európa legnagyobb hajógyára a csúcson volt, az Agrozet és Agrostav gépgyárak, valamint országos szinten kiemelkedő építőipari vállalatok és egyéb cégek munkát, megélhetést nyújtottak –, de azért magas szintű létbiztonságot, egészségügyi ellátást és oktatást biztosítsunk be a lakosságnak.

• Mikortól érezte azt, hogy szívvel-lélekkel komáromi?

– Szerencsés helyzetben voltam, hiszen a feleségem családja révén és az első munkahelyemen, a hajógyárban is, a kezdet kezdetén rengeteg fantasztikus embert ismerhettem meg. Például Katona Pistát (Katona István koreográfus-zenepedagógus – a szerk. megj.), aki lelkesedésünkkel, segítségünkkel megalapította a Hajós néptáncegyüttest. A Duna Menti Múzeum Baráti Körében szintén sok olyan emberrel találkoztam, akiknek ugyanolyan fontos volt a magyar kultúra, ami nagy szívügyem, mint nekem. Így, amikor alpolgármesterként az az ötletem támadt, hogy a városháza tornyába költöztessünk fel egy huszárt, aki naponta többször eljátssza a Klapka-indulót, azonnal támogatókra és segítőkre találtunk. Azt hiszem egy olyan városban, ahol az embert támogatják, ahol elfogadják és merem mondani, szeretik, minden szempontból otthon érezheti magát az ember.

Janković Nóra