Komárom. Négy napon át gázolajat tartalmazó üzemanyagot tankoltak a 95-ös benzin helyett az egyik komáromi töltőállomás vásárlói. Ennek oka, hogy az említett Pozsonyi úti Real-K benzinkút üzemanyag-beszállítója véletlenül a benzines tárolótartályba töltötte a gázolajat, így a két üzemanyagfajta összekeveredett. A töltőállomás közölte, ügyfeleik minden emiatt keletkező kárát megtéríti.
Május 23-án a Real-K Pozsonyi úti üzemanyagtöltő-állomásán a beszállító hibájából gázolaj került a 95-ös benzin tárolására szolgáló nagy föld alatti tartályba – erősítette meg érdeklődésünkre Lucia Ficzová, a Real-K benzinkút-hálózat illetékese. Ez meghibásodást okozhatott azon motoros járműveknél, amelyek tulajdonosai május 23-tól május 27-ig Formula95-ös elnevezésű benzint tankoltak az említett komáromi kúton. Fontos kiemelni, hogy kizárólag a komáromi Pozsonyi úti töltőállomásnál történt ilyen hiba.
„Amint észleltük a hibát, azonnal megszüntettük. Annak érdekében, hogy hasonló esetek soha ne történhessenek meg a jövőben, ugyancsak meghoztuk a szükséges intézkedéseket“ – tájékoztatott a vállalat képviselője, hozzátéve, ügyfeleik elégedettsége mindig az első helyen állt, és így lesz a továbbiakban is.
Ezért a hálózat megtéríti vásárlóinak kárát, amelyek a rossz üzemanyag-keverék miatt keletkeztek. A társaság közleményében arra kérte az érintetteket, hogy a realk.marketing@real-k.sk e-mail címen jelezzék ezt. „A károsultakkal egyeztetünk, minden egyes kártérítéssel kapcsolatos kérést felelősségteljesen oldunk.“
Lapunk is beszélt néhány károsulttal, a gázolajos benzin több esetben is azt okozta, hogy elkezdett kihagyni a motor, az autó időről időre leállt, illetve teljesen leállt. Mivel a dízeles tankolópisztoly csövének átmérője nagyobb, mint a benzinesé – tehát benzines jármű tankolónyílásába nem lehet belenyomni –, viszonylag ritkán fordul elő, hogy gázolaj kerül egy benzines autóba. Ez azért is van így, mivel – általánosságban – a benzines autókban nagyobb kárt tud okozni a dízel üzemanyag, mint fordítva. Ilyen esetben mindenképpen szükség van arra, hogy a szervizben a teljes üzemanyag-ellátó rendszert kitisztítsák, cseréljék a szűrőket is – de akár további beavatkozásokra is sor kerülhet.
A vállalat nem kívánt válaszolni arra a kérdésünkre, hogy hány autót érinthet az incidens, illetve becslésük szerint összesen mekkora összegű kártérítést kell majd fizetniük. Úgy tudjuk, mintegy 100 járműben keletkezhetett kár, a kártérítés pedig elérheti akár a 100 ezer eurót.
„Szeretnénk biztosítani minden ügyfelünket, hogy egyedi eset történt, és jelenleg már minden általunk forgalmazott üzemanyagfajta hibamentes és tökéletes minőségű. A kialakult helyzet miatt elnézést kérünk!“ – zárta szavait a vállalat képviselője.
(csá)