Döntöttek a Pro Urbe díjakról

Komárom. A hagyomány szerint eddig mindig április 26-án, a Komáromi Napok keretében, Észak- és Dél-Komárom közös ünnepi képviselő-testületi ülésén adták át a város legrangosabb elismerését, a Pro Urbe díjat, ám a koronavírus okozta korlátozások miatt ez idén nem így történt. Az elismeréseket azonban ebben az évben is átadják, a díjazottakról múlt héten döntöttek a városatyák.

prourbedijak

Az már korábban eldőlt, hogy Dél-Komárom idén nem adományoz Pro Urbe díjakat, ám az észak-komáromi képviselők úgy döntöttek, bár nem a szokásos napon, de idén is kiosztják az elismeréseket. Mint minden évben, idén is legfeljebb ketten részesülnek a legrangosabb városi díjban. Mivel három jelölés érkezett, a képviselők döntöttek arról, közülük ki legyen a két díjazott.

Egyikük Kollár Zoltán vállalkozó, akit a legtöbben szociális tevékenységéből kifolyólag ismernek. Évek óta jótékonykodik, segíti a rászorulókat és hajléktalanokat, ételt, élelmiszercsomagokat, télen meleg ruhát oszt más önkéntesek közreműködésével, legutóbb pedig a járványügyi korlátozások átvészelésében segített az időseknek – élelmiszerboltjában telefonon fogadták a rendeléseket, majd a kért árut házhoz szállították. Hat évvel ezelőtt a Jó Vállalkozó országos elismerés különdíjában részesült. Less Károly képviselő jelölte a városi díjra.

Ugyancsak Pro Urbe elismeréssel tüntetik ki Kustyán Ilona nyugalmazott magyar-latin szakos tanárnőt. 1981-től nyugdíjba vonulásáig tanított a Selye János Gimnáziumban, két időszakban is betöltette az igazgató-helyettesi tisztséget. Évekig volt az országos pedagógiai kutatóintézet tantárgybizottságának tagja. Jelenleg, 70 évesen a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület továbbra is aktív titkára. Az egyesület jelölte őt a díjra.

Komárom díszpolgári címét olyan személy nyerheti el, aki ugyan nem a városban él, ugyanakkor élete során sokat tett a városért és a komáromi közösségért. Idén Erdélyi Géza korábbi református püspöknek adományozzák a címet. 1954-ben a komáromi magyar gimnáziumban érettségizett. Nagy szerepe volt a komáromi Calvin János Teológiai Akadémia 1994-es megalapításában, ami utóbb a Selye János Egyetem alapját képezte. Andruskó Imre és Batta György képviselők javasolták a díszpolgári címre.

A vonatkozó határozat értelmében a díjakat a képviselőtestület ünnepi ülésén adják majd át, de az egyelőre nem dőlt el, erre mikor kerül sor – vélhetően valamikor ősszel.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere már korábban úgy döntött, hogy 2020-ban sem szervezetnek, sem egyénnek nem adományoz polgármesteri díjat.

(cs)

Top