A településeink gazdag történelme, hagyományai és felbecsülhetetlen értékei elfelejtődnek. Sorozatunkban a régió felfedezésére indulunk. Feltárjuk rejtélyeit, meghallgatjuk ősi meséit, hogy újra büszkék legyünk rá!
Európában számos vízimalom díszítette a folyók mentén fekvő falvak, városok látképét. A Dunának csak a mai szlovákiai szakaszán száznyolcvan malom őrölte a lisztet, messzi vidéken ismertek voltak a komáromi, a dunaradványi, az izsai vagy a dunamocsi molnárok.
Dunamocson egymást érték a malmok. A 22 dunamocsi malomnak 51 malmos gazda volt a tulajdonosa. A merészebbek minél mélyebbre, hetven-nyolcvan méterre is kitolták a malomkereket a parttól, a „fölkapottakhoz“ kigyúrt kocsiút vezetett. A malomkerék nyolc-tíz méter hosszú tengelyét, a gerendelyt egyik végén a völgyhajó, a part felőli végén pedig a házhajó tartotta. A házhajóban volt az őrlőszerkezet is. Minden malomhoz két-három csónak tartozott, ezeken hozták-vitték az őrlésre szánt gabonát vagy már a kész lisztet. A parton nádfedeles, kis házikóban lakott a molnárgazda és felesége, akinek nemcsak a „számvitel“ volt a feladata, hanem az is, hogy szóval tartsa és gőzölgő rétessel kínálja az őrlősöket, nehogy azok a szomszéd malmába menjenek. Őrölni búzát, rozst és árpát hoztak, darálni pedig kukoricát.
Az utolsó helyi molnár Kovács Béla volt, aki 1920-ban született és 2011-ben hunyt el. Feljegyzései szerint erő, kitartás, meg jó tüdő kellett a molnársághoz. Évekig hallgatta a gabonát őrlő fogaskerekek moraját. Az utolsó dunamocsi molnár élete végéig nem tudott szabadulni molnársága emlékeitől. A Duna halk csobogásában tovatűntek a molnárok szabad életének utolsó morzsái is.
(miriák)
(Képarchívum, Forrás: Komáromi Levelek, Horsa Istvánné gyűjteményéből)
Kapcsolódó cikkek:
A gútai vízimalom a legkedveltebb