Egész nyáron fesztivál

„Komáromban senki sem fog a nyáron unatkozni” – jelentette ki Keszegh Béla polgármester azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Komáromi Kulturális Nyár rendezvénysorozatot szervező intézmények, társulások vezetőivel közösen tartott múlt csütörtökön.

Lakatos Róbert az Egressy Bény Városi Művelődési Központ, Demčik Norbert a Szinnyei József Könyvtár, Jozef Černek a Matica slovenská, Varga Emese a Komáromi Jókai Színház, Klemen Terézia a Lehár Ferenc Polgári Társulás, Ferenczi Zsolt pedig a Wine Garden képviseletében volt jelen. A polgármester rámutatott: céljuk, hogy a lehető legszorosabbá váljon az együttműködés az egyes intézmények között, programjaikat összehangolják, azok kiegészítsék egymást, és ne szervezzenek „egymásra”. Ebben a koordinálásban fontos szerepe van az Egressy Bény VMK-nak, illetve Kiss Réka sajtóreferensnek. Lakatos Róbert, a VMK igazgatója szerint példaértékű ez az összefogás, ami a kultúra terén tapasztalható a városban és méltán lehetünk rá büszkék. Jozef Černek arról számolt be, hogy előadásaik iránt országszerte nagy az érdeklődés, ezért Komáromi legendák (Legendy Komárna) elnevezéssel egész napos programot kínálnak a szervezetten, busszal ideérkező turistáknak, akik napközben megtekinti a város nevezetességeit, az éttermekben jókat esznek, este pedig megtekintik egyik-másik előadásukat. Ezzel az idegenforgalom fellendítéséhez is hozzájárulnak.

Tizedik évfolyamába lép a Lehár Nyár, ennek megfelelően 10 nyári hétvégén szerveznek koncertet, valamint október 21-én nagyszabású gálát. Második alkalommal rendezik meg a Komáromi Jazzpikniket, ismét lesz Jazz és bor a bástyák alatt, valamint Bérletek éjszakája, új kezdeményezés a hastagKN, amely fiatal zenészek számára kínál bemutatkozási lehetőséget, és először tartanak Komáromi Sörnapokat, amiből hagyományt szeretnének teremteni. Mindez csupán néhány kiragadott program a rendkívül gazdag kínálatból, a részletes műsort lapunk folyamatosan közli majd Programajánló rovatában, de megtalálható lesz a VMK és a városi hivatal honlapján, illetve közösségi oldalán is.

Bár hivatalosan nem a Komáromi Kulturális Nyár rendezvénysorozat része, viszont nagyszerű nyárindító program lehet kisgyerekes családok számára a május 28-án, 13 órakor kezdődő gyermeknapi forgatag a Jókai Színházban, illetve a Villa Camarum és a társszervezők által május 29-én, 14 órától zajló családi piknik a belvárosban. A gyerekeket a kiváló programok – matiné, mesefelolvasás, népi játékok, foglalkozások, Zsapka Attila gyerekkoncertje stb. – mellett 1000 gombóc ingyen fagyival várják.

(vas)

Top