Vasárnap, június 11-én a Komáromi Zsidó Hitközség Komárom és környéke zsidósága deportálásának 73. évfordulója alkalmából megemlékezést tart. Ennek keretében, 12 órától, az Erzsébet-sziget végénél felavatásra kerül az 1944-45-ben Dunába lőtt áldozatok emlékműve is. Mi történt több mint hét évtizeddel ezelőtt? Milyen események vezettek az elfeledett tragédiához?
A nyilas hatalomátvétel (1944. október 15.) idejére a vidéki zsidóságot, beleértve a komáromit is, már gyakorlatilag felszámolták. 1944. június 13-14-én Komáromból 2 473 zsidót, vagy annak minősített polgárt deportáltak, elsősorban az auschwitzi megsemmisítő táborba, de a honvédelmi törvény értelmében már ezt megelőzően, 1942-től munkaszolgálatra hívták be a 18-55 éves férfiakat.
Embertelen bánásmód a munkaszázadoknál
A frontra küldött fegyvertelen, saját ruhájukban lévő munkaszolgálatosokra semmi jó nem várt. Az egyik munkásszázad parancsnoka azzal „szórakozott“, hogy a munkából hazatérő munkaszolgálatosokat az ún. keret (az őrök) szobájában agyba-főbe verette. Ezt „ötórai teának“ hívták. Egy másik században a szakaszvezető bikacsökkel, szíjjal a tífuszos betegeket télen gyakran halállal végződő jeges fürdőbe küldte. Másoknak díszlépésben kellett talicskázniuk. Egy tartalékos hadnagy parancsnok büszkén hangoztatta, hogy munkásszázadát „aktatáskában“ hozza haza. Ígéretét betartotta, munkaszolgálatosai egy szálig elpusztultak. A magyar honvédség keretlegényeinek szadizmusa, a németek kegyetlenkedései, továbbá a kezeletlen betegségek miatt a munkásszázadok legénységének 70 százaléka elpusztult, köztük 140 komáromi… Az egyesített Komáromban csak néhány, főleg vegyes házasságú, a hadimunka alól kivételt kapott (gázgyár, villanytelep stb.) zsidó alkalmazott maradt. A magyar fővárosban körülbelül 200 ezer gettóba, illetve védett házba zárt zsidó, illetve a munkaszolgálatosok rettegve várták, mit hoz a nyilas uralom.
Nem csak zsidókat gyűjtöttek Komáromba
1944 november elején a Magyar Királyság területén súlyos veszteséggel járó hadműveletek folytak. A razziákon, rendészeti közegekkel összegyűjtött személyek Németországba szállításuk előtti gyűjtőhelye a komáromi erődrendszer lett. Az állam rendjére veszélyesnek tartott „nemkívánatos“ elemeket a nyilaskeresztesek, a német titkosrendőrség a Csillag erődbe toloncolta. A Monostori erődbe a polgári internáltak kerültek. Komáromban tartották fogva a Horthy-rendszer közigazgatási apparátusának több tisztviselőjét is. Velük az 1944 októberében hatalomra jutott nyilaskeresztes pártnak, a „hungarista mozgalom“ vezetőinek, híveinek „elszámolnivalója“ volt. Növekvő számban hoztak ide egyházi személyeket, apácákat és novíciákat is.
Komáromban is megtörtént a szélsőjobboldal hatalomhoz jutása, Szálasi Ferenc nemzetvédő „udvari“ fényképészét, a komáromi Wojtowitz Richárdot és fiát is beleértve. Intézkedésükre letartóztatták, majd csendőrkísérettel a Monostori, később a Csillag erődbe hurcolták Alapy Gáspárt, aki 1922-től 1944. augusztus 31-ig Komárom megbecsült polgármestere volt. Elfogták Csukás István városi főjegyzőt, Nagy Nándor főispánt és több dachaui koncentrációs táborban elpusztult komáromit is. November derekán kb. 7 ezer fogoly és internált volt az erőd kazamatáiban. Ebbe a tömegbe kerültek a Magyarország több megyéjében összefogdosott cigány családok százai is. A harci cselekmények ellenére mindig akadt elég marhavagon, melyekbe november első napjaiban több mint 1900 zsidót, cigányt, politikai foglyot szállítottak Buchenwald, Ravensbrück és Bergen Belsen koncetrációs táboraiba. Később Dachau altáborába kb. 2700 zsidót, 8954 politikai foglyot és 150 cigányt deportáltak. Többségük, főleg a gyerekek elpusztultak. Dachauban összesen több mint 20 000 magyar – köztük 16 564 zsidó származású vagy vallású –, továbbá 1126 cigány raboskodott.
Budapestről indult a halálmenet
A nyilas hatalomátvétel utáni hetekben eluralkodott a szabad rablás, rombolás és nélkülözés, beindult a totális mozgósítás. A terror Budapesten és vidéken is elszabadult. 1944. október 18-án Eichmann visszatért a magyar fővárosba, ahonnan akkor távozott, amikor Horthy külföldi-amerikai-brit figyelmeztetésre, háború utáni felelősségre vonásának kilátásba helyezése után, 1944 június végén leállította a budapesti zsidóság deportálását. Eichmann Szálasinak javasolta, hogy két ütemben 50-50 ezer munkaképes zsidót adjon át a birodalomnak, pontosabban a Dunántúl nyugati térségeibe tankcsapdák ásására és más védelmi munkák végzésére. 1944. november 6-án megindult a „munkaszolgálatra alkalmasnak találtak“ begyűjtése, a védett házakba betörő nyilasok által összefogdosott zsidók gyötrelmes gyalogmenete Budapestről nyugat felé. A mintegy 30 000 zsidó között gyerekek, idősek, nők, terhes anyák is voltak. A hadi célú munka célpontjai a Birodalmi Védőállás, azaz Kőszeg és Sopron környékén voltak. Szemtanúk szerint a „kölcsönzsidók“ 250 kilométeren át kígyózó menete szörnyű látvány volt. A menetoszlopok éjjelezési állomásait a novemberi szeles, esős szabad ég alatt jelölték ki, napi táplálékuk híg egytálétel volt. A gyalogmenet útvonala melletti árkokban halottak, főleg idős emberek, gyerekek holttestei hevertek. Rudolf Höss, az auschwitzi haláltábor volt parancsnoka a határon vette át a munkaszolgálatosokat 1944. november 17-én. A terhes nőket és az öregeket azonban visszafordítják. Nyolcszázat közülük csendőrök és nyilasok gyilkolnak le Komárom mellett.
A halálmenet áldozatai Komárom közelében
A komáromi erődbe átmenetileg elhelyezett foglyokat szörnyű állapotok fogadták. Egy-egy teremben száz-százhúsz embert zsúfoltak össze, akik csupasz betonpadlón, pokróc nélkül töltötték az éjszakát. Sem fertőtlenítésre, sem tisztaságra nem gondoltak, emiatt tífuszjárvány tört ki.
1945 januárjában a Monostori erődbe 14 év feletti leventéket, erőszakkal összegyűjtött középiskolásokat is hurcoltak. Ez aljas merénylet volt a magyar fiatalokkal szemben, akiket Németországba, légvédelmi kiképzésre szántak.
Zsidókat lőttek a jeges Dunába
Január elején a Duna Komáromnál zajlott. A dél-komáromi személypályaudvartól felfelé a vasúti híd irányában egy nagy jégtábla a parthoz fagyott. A nyilasok erre hajtották rá a zsidó férfiakat, nőket, és ott agyonlőtték őket. Tíz-tizenkét napig hevertek itt holttesteik, aztán a jégtábla elsodródott. Január 24-én a hídon volt vérfürdő, ismét zsidókat lőttek egymásra. A „nemzeti számonkérő“ különítményesek áldozatait nótaszóra meneteltették a halálba.
Az 1944-es komáromi deportálásról és az ezzel összefüggő tragikus történésekről keveset tudunk. A háborús összeomlás mellett a nyilaskeresztes hatalomátvétel következménye volt. Az értelmi szerzőknek, a német biztonsági szerveknek ezúttal is sikerült a háttérben maradniuk. A „piszkos“ munkát a magyar hatóságok végezték nagy buzgalommal és igyekezettel. Az akkori történések iratait valószínűleg a front előtti kiürítéskor megsemmisítették. Mementóként viszont a dél-komáromi erődben tífuszban meghalt, illetve megölt 144 áldozat az észak-komáromi zsidó temetőben közös sírba van eltemetve. Ugyancsak homály fedi a komáromi áldozatok (a deportálások alól mentesültek) számát és neveiket, akiket a nyilasok 1944 karácsony szentestéjén a város melletti Apáli-sziget jeges vizébe puskatussal tuszkoltak bele, mondván, az ilyen nagy ünnepen nem „illik“ lövöldözni. Az áldozatok között volt a komáromi Weiss Péter, Harmos Károly bencéstanár és festőművész felesége, Lang Szeréna, a Rosenthal házaspár, egy Kaván elfogott asszony, aki zsidó gyerekeket rejtegetett és mások…
A törvények szabtak más-más sorsot
Reméljük, hogy a 72 évvel ezelőtti eseményeket a késői unokák úgy tanulják majd, mint a magyar történelem egyik sorscsapását. Mint például a mohácsi vészt. Akkor az ország három részre szakadt, 1944-ben pedig ketté. Más sors jutott a zsidó és nem zsidó magyaroknak. A törvények szabtak más-más sorsot, pedig közös törvényünk, a Tízparancsolat kötvekötelező akkor is, ha nem áll mellette porkoláb. Az ellenkezője pedig akkor is hazugság, aljasság és gyalázat, ha hadseregek szolgálják. A több mint hét évtizeddel ezelőtti megkülönböztetés gyalázatos példaként mutatja, hogy a jogfosztó, jogtipró rendszerek miként veszélyeztetik az egyén szabadságát úgy, hogy megjelölik, gettóba zárják, marhavagonokba terelik vagy megölik őket.
A Duna-parti emlékmű ezeknek az áldozatoknak állít emléket.
Novák Tamás
(forrás: Szita Szabocs: A komáromi deportálás 1944 őszén, Szita Szabolcs: Halálerőd, Komáromi holocaust dokumentumok és kutatások)