„A szívemben mindig gútai maradok” – vallja a gútai származású Forró Tünde, aki Budapesten járt középiskolába, egy csereprogramnak köszönhetően másfél évig Amerikában tanult, majd hajóra szállt és szelte a tengereket, hogy megalapozza jövőjét, amelyet szintén a magyar főváros közelében képzel el. Időről időre azonban hazalátogat. Életútjáról beszélgettünk.

Izgága gyermek volt, mindig is szerette felfedezni a körülötte lévő világot. A kicsi lány nem sokáig maradt Gútán, Budapesten folytatta tanulmányait. Táncolni imádott, de többre vágyott. „Középiskolai éveim alatt mehetnékem volt, és a korosztályomban többekhez hasonlóan Amerikába vágytam. Tanulmányi úton jártam a Chicago melletti Illinoisban, de lényegében au-pairként léteztem. Olyan jó volt, hogy az eredeti egy év helyett, tizennyolc hónapot töltöttem kint” – meséli Forró Tünde. Visszaérkezve Budapestre a monoton hétköznapokban megtapasztalta, milyen az élet a betondzsungelben. Mást szeretett volna: utazni és sokat keresni.

„Visszatérve a magyar fővárosba, azonnal jelentkeztem egy idegenvezetői tanfolyamra, majd kétéves képzésben a Budapesti Gazdasági Főiskolán idegenforgalmi menedzser szakon tanultam. Emellett munkát vállaltam, egy ötcsillagos szálloda spa-recepcióján dolgoztam. Szerettem, de kevés volt a bér.”

Amikor arról értesült, hogy Gútáról is többen dolgoznak hajón, úgy gondolta, belevág a kalandba. Eredetileg egy-két évre tervezett, féléves vagy kilenchónapos szerződésekkel, de aztán olyannyira megszerette, hogy immár kilenc éve dolgozik hajón. „Hirdetésre jelentkezve egy szállodahajó recepcióján találtam magam, megfeleltem a felvételin, az angol sose okozott gondot. Mosolyogni és kedvesnek lenni pedig alapból tudok. 2010 nyarán indultam el, ez már a 10. évem. Azt terveztem, hogy tanulok és tapasztalatot szerzek, amiket majd itthon kamatoztathatok. Elkezdtem spanyolul tanulni és rengeteg különféle emberrel találkoztam.”

A hajón állandó a nyüzsgés

Az első igazi sokkhatás akkor érte, amikor ott állt a hajó beszálló részén, lenyűgözte és egyben elképesztette a hatalmas úszó szálloda. „Ott szembesültem igazán azzal, mibe is vágtam a fejszémet. Teljesen más a munkamenet hajón, mint azon kívül. Hét napból hetet dolgoztam, csak óráim voltak szabadok. Nincs se hétvége, se ünnepnap. Volt, hogy a karácsonyi ajándékozás is kutyafuttában történt, vagy az újévi koccintás után egy órával már az igazak álmát aludtam, mert néhány óra után munkába kellett állnom. A hajón állandó a nyüzsgés.”

Tünde egy amerikai társaságnál, a Karibi-térségben úszó hajón teljesít szolgálatot. Recepciósként kezdte, ma már vezetői poszton van. Ami azt jelenti, hogy vészhelyzet esetén a szállodaigazgató helyettese. Hajótól függően hozzávetőlegesen 2500-4000 utas ellátását felügyeli a mintegy 900-1200 fős személyzettel együtt. Kilencven százalékban amerikai vizeken ring a hajó, de van, hogy a térségben messzebbre is ellátogatnak. „Vannak rövid útra szóló túrák, vagyis ’booze cruise’-ok, amelyek lényegében arra szolgálnak, hogy az utasok – alkoholos italokat fogyasztva – a minél rövidebb idő alatt minél jobban érezzék magukat. De inkább az egyhetes hajóutak a jellemzőek, amely során pár alkalommal kikötünk. A leghosszabb hajóutam – a ’journey cruise’ – tizennégy napig tartott.” Miami, New York, Fort Lauderdale, New Orleans, Charleston, illetve Mobile kikötőkből indult és eljutott a Kajmán szigetekre, Grand Turkra, Key Westre, Saint Luciára, illetve Saint Kittsre, Saint Marteenra, valamint Saint Thomasra és a Bahamákra is.

„Ha a munkát nézzük, akkor az taposómalom, elcsent percekkel és órákkal a pihenésre-feltöltődésre. Napi huszonnégy órás szolgálat, telefonon éjjel is elérhető vagyok. Úgy néz ki egy napom, hogy a hajókikötéstől függően reggel hat-hét-nyolc órakor kelek, egy irodában ügyviteli munkát végzek, panaszokat oldok, illetve a 10-15 fős csapatommal állandóan kommunikálok, és intézem az ügyeket. Esetenként 3-5 ezer ember rotációját kell levezényelni, az 1400 szobát vendégfogadásra kell előkészíteni, fél kilenctől délután fél kettőig. Általában sietős ebédszünet után, ha van néhány szabad órám, akkor a szállodahajó konditermében edzek, majd ismét irodai munka. Ez megy körbe-körbe.”

Nem panaszkodik, látni, hogy örömmel mesél munkájáról. „Egy idő után olyan ez, mint a drog. Könnyen rá lehet szokni, és nehezen lehet kilépni. Ezt a munkát vagy utálja, vagy imádja az ember. Ha egyszer belekerülsz, nehezen engeded el. Vannak olyanok – jellemzően dél-amerikai országokból, a Fülöp-szigetekről, Indonéziából –, akik harminc-negyven évet is lehúznak. Húszévesen odakerülnek és öregkorukra hazaköltöznek. Közben a pénzből felépíttetik a házukat, a szűk rokonság hajlékait, és tisztességes körülményeket tudnak megteremteni maguknak és a családjuknak.”

Anyagilag is kifizetődő a hajón való létezés. Tündétől megtudtuk, hogy egy mosogatófiú 7-800 dollárt keres havonta, ezt a munkát főleg indonézek végzik, akiknek már ez az összeg is jelentős. A felszolgálók, bárpincérek, takarítók borravalós honorálásban részesülnek, ami akár a havi 4-5 ezer dollárt is elérheti. Szintén jutalékot kapnak a spa-részlegen dolgozók. Vannak aztán olyanok, akik meghatározott összegért dolgoznak, ilyenek a fényképészek, a menedzserek és superviserek, akik kb. 1800 dollár alapbért kapnak.

Ilyen pörgés mellett nagy kihívás, de nem lehetetlen magánéletet élni. Forró Tünde megjegyezte: mindig is úgy tekintett a hajó életére, mint egy faluéra. „Az alapértékek ugyanazok. Mindenki tudni akar mindenkiről mindent. S ha előző este valamit kiműveltél, arról már másnap beszélnek. Semmit se tudsz elrejteni. A hajós élet is olyan, mint a szárazföldi. Barátságok köttetnek, vagy mennek szét, emberek összejönnek párokként, majd szakítanak. Szerelmesen élnek, vagy megcsalják egymást. Segítenek vagy ármánykodnak, összevesznek és kibékülnek. Ugyanaz az élet, mint bárhol máshol. Nagyon különböző emberekkel van lehetőséged megismerkedni, különféle kultúrákból és nemzeti háttérből érkezőkkel találkozol. Közben olyan dolgokat tanulsz emberekről, országokról, kultúrákról, amik emberileg is sokat jelentenek.” Így sikerült összeismerkednie fülöp-szigeteki, indonéz, indiai, balkán országokból származó emberekkel, és természetesen amerikaiakkal. Az előbbiek a kiszolgáló személyzetnél dolgoznak, az utóbbiak jellemzően inkább a szórakoztatóiparban tevékenykednek.

Furcsa, megható történetek

E sokszínűségből adódóan számos mókás vagy éppen megható helyzetbe került. „A megannyi élményből leginkább egy kissé morbid történet jut eszembe. Éppen az első utamon történt. A recepción egy hölgyvendég telefonját fogadtuk, aki azt panaszolta, hogy az erkélyen állva valahonnét egy zacskó esett a vállára és számára úgy tűnt, homok. Miközben hüledeztünk, hogyan kerülhetett homok a hajóra, az egyik kollégám felsietett hozzá, és látta, hogy valakinek a hamvai szóródtak szét. Nemsokára egy másik hölgy hívott, aki meg azon sopánkodott, hogy éppen az édesanyjai hamvait szórta szét, de kicsúszott a kezéből a zacskó és eltűnt. Az első telefonáló addigra szinte önkívületi állapotba került, pánikba esett, hogy valakinek a hamvai ráhullottak. Aztán szerencsés véget ért a történet. Egy másik esetre is élénken emlékszem. Szintén köze van a halálhoz. Ezúttal három idősebb barátnő, akik ’sisters’-nek tartották magukat, azzal érkeztek a hajóútra, hogy egyiküknek ez az utolsó útja, mivel halálos beteg volt. Sajnos a másnapot se érte meg, de a barátnői nem szakították meg útjukat, az elhunyt ’testvérükre’ emlékezve végigcsinálták a kirándulást. Gyakran megálltak a recepciónál és meséltek az aranykorukról. Miután hazamentek, nem sokkal később érkezett tőlük egy köszönőlevél, amiben hálájukat fejezték ki, hogy együtt emlékezhettek szeretett barátnőjükre. Nagyon meghatóak az ilyen esetek. Vagy amikor gyermekek jönnek a saját rajzaikkal. Mind kedves a szívemnek.”

Forró Tünde elárulta, sokat jelentenek ezek az emberi kapcsolatok. Van, hogy az utasokkal olyan jól kijönnek, hogy még az út után is tartják egymással a kapcsolatot. Szoros barátságok is kialakulhatnak. Vagy akár szerelmek is szövődhetnek. Tünde egy kolumbiai fiúval jött össze, a munkájuk miatt sok időt töltöttek együtt. Ma már közösen képzelik el a jövőjüket. Mégpedig Budakeszin. „Mindenképpen olyan helyet kerestem, ahol mindketten megtalálhatjuk a számításainkat. Budapest pedig e téren számos lehetőséget rejt. Juan, a párom, szintén jól érzi magát ezen a vidéken, s tetszik neki Budapest is. Családi házat szeretnénk venni Budakeszin, miközben Kolumbiában is van egy lakásunk. Világpolgárként határozzuk meg magunkat. Ugyanakkor imádom Gútát. Akárhányszor hazajövök, mindig elbűvöl a változás. Leginkább az embereken veszem ezt észre. Épülnek, szépülnek, változnak. Az utóbbi időben viszont azt is látom, ide is beférkőzött az elidegenedés. Alig látni már nyugodt kávéházi beszélgetéseket, a fiatalokat sem látom kint szórakozni. A híreket is próbálom figyelni, a neten szoktam követni az újdonságokat. Bárhová is sodor az élet, a szívemben mindig gútai maradok.”

A lényeg az elfogadás

Megtudtuk, a hajón leginkább a nyugalom, a fű és az esti séták hiányoznak neki. Járt Mexikóban egy földalatti folyóbarlangban, megnézte az egyik piramist is, búvárkodott delfinekkel és a Bermudákon is, ám amit Gúta nyújt számára, az maga az élet. A kalandvágyó fiataloknak azt javasolja, vágjanak neki a nagyvilágnak, mert csakis akkor tanulnak, ha helyzetbe hozzák magukat. Megtanulnak keményen dolgozni. Ehhez nyitottság és elhivatottság kell. „Szeressen utazni és különféle kultúrákat megismerni. Ha hajón vagy, mindenki egy célért dolgozik. Mert egy irányba halad a hajó, és annak az élete is egy mederben folyik. Nincs más választásod, mint áthidalni a különbözőségeket. Nem arra figyelsz, ami elválaszt, hanem ami összeköt. Egy szerb is le tud ülni egy horváttal, ahogyan egy indiai is a pakisztánival. Nem a származása miatt nem ülsz le valaki mellé, hanem, mert esetleg nem csíped őt. Nem kell mindenkit szeretni. Ugyanakkor az elfogadáson van a lényeg. Van, hogy ötven-hatvan nemzetiség is egy fedélzetre kerül, és ha ők együtt tudnak dolgozni úgy, hogy nem kerülnek elő a származási és vallási problémák, s ez nálunk megoldható, akkor bárhol lehetséges.”

Borka Roland
(fotók: Forró Tünde képarchívuma)