A nyugat-szlovákiai negyedik osztályú labdarúgó-bajnokság 2018/19-es szezonja az utolsó pillanatig kiélezett és izgalmas versengést hozott. A bajnoki címért Marcelháza és Hodos párbajozott, előbbi pedig még az utolsó forduló előtt is vezette a tabellát. Szórád Csaba legénysége azonban az utolsó mérkőzését elveszítette, így végül Hodos ért a csúcsra. Marcelháza második helyezése ugyanakkor mégis aranyat ért, hiszen ahogy később kiderült, a rivális csupán az ötödik vonalba jelentkezett be, így a Komáromhoz közeli falu történetében először a harmadik ligában vitézkedhet. Szórád Csaba edzővel készítettünk interjút.

• Mit éreztél az utolsó meccs alatt, majd utána?

– Az elejétől kezdve azt láttam, hogy a srácok görcsösen fociznak a pályán. A kényszer szinte teljesen megbénította őket. A meccs egyes szakaszaiban úgy tűnt, mintha életükben először játszanának együtt. Nagyon rossz volt ezt megélni.

• Ilyenkor mit tud egy edző a pálya széléről tenni?

– Őszintén szólva tehetetlennek éreztem magam. Legszívesebben felmentem volna a pályára és a játékommal segítettem volna őket. Félidőben persze két játékost is lecseréltem, próbáltam változtatni, hiszen még semmi nem volt veszve. Sikerült nyomást gyakorolni az ellenfél kapujára, de sajnos nem tudtunk gólt lőni. Az idő persze nagyon gyorsan repült, kockáztatni kellett, hiszen teljesen mindegy volt, hogy ha már kikapunk, hány góllal kapunk ki. Az ellenfél ezt kihasználta, végül pedig 2:0-ás vereséget szenvedtünk. Nagy volt a szomorúság. Mindenki maga alatt volt, bár ez érthető.

• Bár nem mondtátok ki, de azért titokban reménykedtetek abban, hogy a bajnoki címért fog a gárda versenyezni?

– Szezon előtt mindenki meg lett volna elégedve a középmezőnnyel, hiszen mégiscsak újoncok voltunk, de aztán ahogy jöttek a meccsek, egyre inkább úgy gondoltuk, hogy megvan az erőnk a dobogóhoz is. Az idény felénél ugyan Hodos 7 ponttal vezetett, később azonban minden a mi száj­ízünk szerint alakult, sőt, riválisunkat hazai pályán egy szép második félidőnek köszönhetően meg is vertük. Ekkor már kezdtük elhinni, hogy akár még bajnoki cím is lehet a dologból, ugyanakkor nem nagyon foglalkoztunk ezzel, mentünk meccsről meccsre, tettük, amit kellett. Közben a fél szemünket azért Hodoson tartottuk.

• Végül mégis úgy alakult, hogy Marcelháza folytathatja egy osztállyal feljebb.

– Amikor megtudtuk, hogy van erre lehetőség, a vezetőség elgondolkodott a dolgon. Végül aztán úgy döntöttek, hogy beadják a jelentkezést. Ha viszont engem kérdezel, jobban örültem volna, ha az első helyről jutunk fel.

• Edzőként ez a legnagyobb sikered. Könnyen jött?

– Azt nem mondhatom, hogy a történet nyögvenyelős volt. Nagyon jó ezekkel a srácokkal dolgozni, az edzéseken odatették magukat, figyeltek ránk, és úgy gondolom, sokat is tanultak, fejlődtek. Fontos hangsúlyozni, hogy a pályán és az edzéseken is mindig ott volt mellettem Židek Miro is, aki nagyon sokat segített. Az, ami történt, az ő érdeme is.

• Mi kellett még a sikerhez?

– A legfontosabb, hogy a falu támogatása nélkül mindez nem sikerült volna, de legalább ilyen fontos volt a szurkolók jelenléte is, akik egész évben mindenhova szervezetten elkísértek minket. Az utolsó meccsünkre is egy busznyi ember érkezett, ami nagyon jól­esett. Sajnálom is, hogy végül nem tudtuk őket megörvendeztetni. Kiemelném még a család szerepét, nagyon sokat nélkülöztek minket, hiszen rengeteged edzettünk és gyakran voltunk távol.

• Mesélj a marcelházi csapatról! Milyen a hangulat az öltözőben, az edzéseken?

– Mint minden közösségben, így a csapat háza táján is olykor akadtak nézeteltérések, de úgy gondolom, ez normális, és ami nagyon fontos, hogy végül mindig mindent meg tudtunk beszélni, oldani. A sikerünk valahol ennek is köszönhető. Nagyon jó volt a kollektíva.

• Kikkel erősítenétek és kik lesznek a távozók?

– A közelgő napokban ezekre a kérdésekre is választ kapunk. Természetesen vannak elképzeléseink, több játékos is képben van, de annak örülnék a legjobban, ha a csapat 80-90 százaléka együtt maradna. Vannak tehetséges focistáink, velük kiemelten szeretnénk foglalkozni a jövőben is. Sokkal jobb útnak látom ezt annál, hogy túlfizetett profikat alkalmazzunk, akiknek nem lenne szívügyük Marcelháza.

• Adottak a körülmények a harmadik ligához?

– Úgy gondolom, hogy minden adott. A pálya, az öltöző, minden rendben van. Jelenleg reálisan talán a középmezőny lesz számunkra elérhető, de én már azzal is elégedett leszek, ha a pályán jó teljesítményt fogok látni. Biztosan nehezebb lesz, ez már egy más világ, magasabb a színvonal, úgyhogy ez egy remek kihívás lesz számunkra.

• Hogy fog kinézni a felkészülési időszak?

– Július nyolcadikán kezdünk, addig mindenki a szabadságát tölti. Rövid, három hetes, intenzív felkészülést terveztem. Először a KFC U19-es csapatával találkozunk, majd Lipótra utazunk egy nemzetközi nagypályás tornára. Párkánnyal is játszunk egy barátságos meccset, valamint a szlovák kupába is bejelentkeztünk, így az a meccs már igazi erőfelmérő lesz. Jó lenne egy nagy csapatot Marcelházára csábítani.

• A “B” csapatban néha pályára léptél. A jövőben is láthatunk még focizni?

– Ha a körülmények úgy alakulnak, akkor szívesen. Hiányzik a foci, a pálya széléről ugyanis nem lehet passzolni, kapura lőni, nekem pedig ez az életem. Mindig jobban örülök egy gólpassznak, mint egy gólnak, de ez csak akkor történhet meg, ha egészséges leszek, és az “A” csapatnak éppen szabadnapja lesz. Meg persze, ha számít rám a második csapat edzője.

Kovács Gerzson Dávid