Egyre súlyosabb a gyógyszerhiány

Egyre súlyosabb méreteket ölt a gyógyszerhiány Szlovákiában. Olyan ismert, vény nélkül is kiváltható készítmények is hiányoznak, mint a Nasivin orrcsepp, a hasmenés elleni Hylak, vagy éppen a Paralen kúpok. Ennél komolyabb gond, hogy bizonyos vényköteles gyógyszerekhez sem lehet hozzájutni, amelyek például vérhígító hatásúak, illetve szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésére szolgálnak. Legutóbb hat évvel ezelőtt fordult elő a mostanihoz hasonló helyzet.

Az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Intézet (ŠÚKL) múlt heti közleményében leszögezi, egyre gyakoribb, hogy a gyógyszerészek és páciensek egyes gyógyszerek hiányáról, illetve szállításuk felfüggesztéséről számolnak be.

Újj Renáta, a komáromi Semmelweis Egészségközpontban működő patika gyógyszerésze kérdésünkre megerősítette, az elmúlt hónapokra valóban jellemző, hogy egyre több az olyan gyógyszer, amely vagy egyáltalán nem hozzáférhető, vagy csak hosszabb időközönként szállítják le. Hasonló a helyzet a többi komáromi patikában és egész Szlovákiában. Nem meglepő módon a hazai webshopok is hiányt jelentenek. Újj Renáta elmondta, elsősorban a vérhígító hatású gyógyszerek (pl. Fraxiparin), illetve egyes szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésére szolgáló orvosságok (pl. Ebrantil) hozzáférhetetlenek. Hozzáfűzte, legutóbb 2016-ban fordult elő ilyen mértékű gyógyszerhiány.

Mely gyógyszerekből van hiány?

Vénykötelesek: Ebrantil, Urapidil, Fraxiparin, Enelbin, Clexane, Dorsiflex, Frovamen, ZolpidemXantis, Monural

Szabadon vásárolhatók: Nasivin, Hylak, Paralen, Muconasal, Olynth HA, Wobenzym, Strepfen, Nurofen gyerekeknek

Okok: Covid, háború, reexport

Az állami hivatal szerint több okra vezethető vissza a kialakult helyzet. Egyrészt az elégtelen gyártókapacitás, minőségbeli hiányosságok a gyártás során, késve érkező alapanyagok és hatóanyagok. A Covid-járvány és az ukrajnai háborús helyzet is megtette a hatását, mivel ezek következtében bizonyos készítmények iránt megnőtt a kereslet, egyúttal szállítmányozási és logisztikai gondok keletkeztek.

Ugyancsak lényeges és nem is új keletű probléma a reexport. Itt arról van szó, hogy az eredetileg Szlovákiának szánt külföldi gyógyszereket egyes forgalmazó cégek nem nálunk értékesítik, hanem újra külföldre viszik, mivel ez jóval nagyobb hasznot hajt – gyakorlatilag Szlovákiában a legalacsonyabbak a gyógyszer-árak az egész Európai Unióban. Hozzájárul a hiányhoz az is, hogy sokan felhalmozzák otthonukban a pirulákat, akkor is, ha nincs rá szükségük.

Az illetékes intézet szerint a problémára nincs egyszerű megoldás, mert hiába vonatkoznak a gyógyszerekre speciális előírások, amelyek korlátozzák a gyártókat és forgalmazókat, ennek ellenére is hatnak a piaci és kereskedelmi törvényszerűségek. Előfordul, hogy egy-egy konkrét készítmény hiánya nemcsak Szlovákiát, hanem egész Európát sújtja, illetve világszinten is jelentkezik. Az intézet leszögezi, egy-egy gyógyszer elérhetőségének biztosításáért az orvosság regisztrálója, illetve a gyártója felel.

Jó esetben akad generikus gyógyszer

A szakértők rámutatnak, súlyos gondokat okozhat a gyógyszerhiány, hiszen emiatt csúszhat egy-egy kezelés megkezdése, vagy éppen félbe kell azt hagyni. Ugyanakkor akad néhány lehetőség akkor is, ha a felírt gyógyszerhez nem lehet hozzáférni.

Szerencsés esetben a patikában akad egy másik – generikus – készítmény, amely pontosan ugyanazt a hatóanyagot tartalmazza. Nem ritka, hogy több gyártó is forgalmaz ugyanolyan hatású orvosságot, főleg a krónikus betegségek gyógyítására. Sajnos azonban például az Ebrantil és az Urapidil gyógyszerek esetén nincs azonos hatású helyettesítő orvosság.

További lehetőség, hogy az orvos más kezelést, terápiát választ az adott betegségre. Illetve az is megoldás, ha egy Szlovákiában még nem regisztrált gyógyszert kap a páciens, ám ehhez az egészségügyi minisztérium külön engedélye szükséges. Előfordul olyan eset is, hogy – bár a szlovákiai forgalmazó nem tudja biztosítani –, a gyógyszer gyártója mégis el tudja küldeni az orvosságot egy konkrét személynek, a konkrét vény alapján, postai úton.

Az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Intézet három javaslatot is megfogalmazott, amely hosszabb távon enyhítené a gyógyszerellátási gondokat. Egyrészt a helyi gyógyszeripart kellene fejleszteni, másrészt az egyes patikákban a készítmények egyéni előállítását, harmadrészt pedig hatékonyabbá tenni a rendkívüli gyógyszerbehozatal szabályozását.

Csaba Ádám

Top