Egy éve indult el Komáromból az ismert bringás utazó, Szeder László. Azóta számos országot bejárt, két kontinenst is érintett. Mely országokat látogatta meg útja során, és merre folytatja utazását? Mikor tér haza? És honnan van arra pénze, hogy másfél évig utazgasson a nagyvilágban? Interjú.
Évekig gyűjtögette a pénzt, hogy aztán éveken át utazhasson
Szeder Laci komáromi bringás útjairól az elmúlt években többször is olvashattunk. A magányos utazó bejárta már Európát, Oroszország nyugati részét és a Kaukázust is. Laci internetes kávéházakból küldi haza aktuális beszámolóit, amelyek rendszeresen megjelennek a Csárda Túra facebook oldalán. Legutolsó hosszú útjára pont egy évvel ezelőtt indult el. Időszerűnek tartottuk hát feltenni pár kérdést, amelyekre az afrikai kontinensről érkeztek a válaszok.
• Mielőtt belekezdenénk az elmúlt egy év összefoglalásába, kérlek mesélj eddigi útjaidról, illetve áruld el, hol ért mostani levelem?
– Ez az ötödik hosszabb biciklis utazásom. Először 2006-ban indultam útnak Belarusz megismerésére (2 hónap, 3900 km), majd 2007-ben Nyugat-Európa, elsősorban Franciaország következett (3 hónap, 5500 km). Ezt követte 2013-ban a Kelet-európai síkság bejárása (jórészt Oroszország európai része) a Fekete-tengertől a Fehér-tengerig (7 hónap, 11 ezer km), 2014-15-ben pedig az eddigi leghosszabb utam a három kaukázusi országba, valamint Törökországba, Ciprusra és a Balkánra vezetett (13 hónap, 13 300 km). Most a marokkói Tangerből írok, ahová április 13-án érkeztem hajóval a spanyolországi Tarifából. Itt pár napos szünetet tartok, mielőtt elindulnék Marokkó biciklis bejárására.
• Mostani utadra 2016 május elsején indultál. Merre jártál azóta?
– A Dunántúlon áthaladva Letenyénél értem el a horvát határt, majd Zágrábot érintve Rijekánál az Adriai-tengert. Az Isztriai-félszigeten és a rövid szlovén tengerparton végighaladva Észak-Olaszország (főleg Emilia-Romagna) és a kis köztársaság, San Marino következett. Ezután Svájcba mentem, átkeltem a Szent Gotthárd-hágón, majd az ország középső részének kantonjait jártam végig Uritól Bielig. Genf után értem el Franciaországot, ahol hosszú szakaszon a Rhône-folyót követtem, majd Languedocon és Gascogne-on, végül a francia Baszkföldön át értem el az Atlanti-óceánt. Spanyolországban Baszkföld, Kantábria és Asztúria régiókon át, mindig az óceán partján haladtam, ugyanazon az úton, mint a Santiago de Compostelába tartó zarándokok. Galícián átvágva São Gregoriónál, október 20-án értem el a portugál határt. Eddig Portugáliában töltöttem a legtöbb időt – nyáron még visszamegyek. November elejétől december végéig az Azori-szigeteket jártam hátizsákkal, a biciklit Aveiróban hagyva, majd januárban és február első felében a korábban portugál gyarmatot, ma független országot, a Zöld-foki szigeteket. Ezután ismét Portugália következett, folytattam a biciklis utazást, végig az egész országon, majd Andalúzián át a Gibraltári-szorosig.
• Mi volt az elmúlt év legmeghatározóbb élménye?
– Ez az utazás az Atlanti-óceán jegyében telik. A hozzám már régóta közelálló, számomra – hazámon kívül, természetesen – legkedvesebb ország, Portugália alapos bejárása, megismerése, nyelvének megtanulása régi vágyam, most ezt valósítom meg. Az óceán elérése Biarritzban, majd a portugál határ elérése egyaránt katartikus pillanatok voltak. Azóta láttam az óceánt mindenféle állapotában, hatalmas hullámokat vetve, és nyugodt, szép időben, utaztam is rajta többször hajóval. Az Azori-szigetek a földrajzi érdeklődésű és természetszerető emberek számára igazi paradicsom, a Zöld-foki szigeteken pedig életemben először jártam a trópusokon. Most Marokkó (lásd a képeket) annyira új, hogy csak ámulok minden lépésnél. Ezzel az élménnyel sokszor nem tudok mit kezdeni. Csak haladok előre az utamon.
• Bejártál jópár szigetet az Atlanti-óceánon. Melyek voltak ezek és melyik tetszett a legjobban?
– Az Azori-szigetek kilenc szigetéből eddig hetet sikerült felkeresnem, de reményeim szerint nyáron még eljutok a maradék kettőre is, a 10 szigetből álló Zöld-foki szigeteken pedig a legnépesebb 4-et jártam be (Santiago, Fogo, São Vicente, Santo Antão). Nem tudnék egyet se a többi fölé emelni, mindegyik egyedi, saját arculatú hely. Az Azori-szigeteken a legtöbb időt a legnagyobb szigeten, São Miguelen töltöttem, Terceira és Faial kulturális-történelmi szempontból, Pico tájképileg emelkedik ki – utóbbi helyen egy 2351 méteres vulkán, Portugália legmagasabb hegye magasodik, ennek lábánál töltöttem a karácsonyt. Talán a kis Graciosa sziget nőtt legjobban a szívemhez, bálnasziklájával, szélmalmaival, lávabarlangjaival és a partjait ostromló hatalmas hullámokkal. Nem utolsósorban a világ minden egyedi vonását elpusztító tömeges turizmus teljes hiányával. Szomorúan láttam egyébként ezt a folyamatot szinte mindenütt… A Zöld-foki szigeteken Santiago az ország szíve, itt él a lakosság fele, ez a legafrikaibb sziget. Az egyetlen csaknem háromezer méterig magasodó vulkán, a tűzsziget, Fogo; az emberarcú szikla lábánál fekvő Kis-Brazília, São Vicente és a zöld sziget a meredek hegyekkel es mesébe illő tájakkal teli Santo Antão egyaránt emlékezetesek maradnak.
• A szigetekre repülővel érkeztél. Nem hiányzott a bringa? Mennyire tartod hű társadnak őt?
– Hogyne hiányzott volna, amikor nehéz hátizsákkal, meredek ösvényeken, vagy országutak szélén gyalogoltam, összesen vagy 700 km-t, és a biciklivel pár óra alatt letudható szakaszok is gyakran elvettek fél vagy egész napot. A Zöld-foki szigeteken sokat utaztam kisbuszokkal is, ami persze a költségeket is megnövelte. Ugyanakkor így belekóstolhattam egy másfajta utazási módba, és példaképem, Balázs Dénes hátizsákos utazásai, amelyekről annyit olvastam, most már más színben tűnnek fel előttem. Megismerhettem, valójában mennyire nehéz is ez, és hogy a felpakolt bicikli és sátor mennyire „mozgó otthont“ jelentenek, és mennyire más, amikor az ember házát és kenyerét egyaránt a hátán hordja. Mivel sem az Azori-szigetekre, sem a Zöld-foki szigetekre nincs rendszeres hajójárat, minden ellenérzésem ellenére – a légi közlekedés jelenlegi mértékét rendkívül kártékonynak tartom – nem volt más lehetőségem, mint a repülés, majd a hátizsákos utazás. A kérdésre válaszolva: persze, ragaszkodik az ember a járművéhez, de azért az „őt“ megjelölést túlzásnak tartom…
• Új bringával indultál útnak, amelyet Gútán építettek, speciálisan a Te kívánságaid szerint. Az elmúlt évekhez képest mennyivel bírja jobban az utat, mennyivel kényelmesebb?
– Ez egy nagyon nehéz, masszív bicikli. Olyan kerékpárra volt szükségem, ami a lehető legegyszerűbb – a technikai dolgok nem az erősségeim –, könnyen javítható a világ bármely részén és strapabíró. Heinz Stucke kerékpáros utazó egyetlen biciklivel járta a Földet 40 éven keresztül. Eddigi útjaimon rengeteg műszaki problémám volt, szerencsére az elmúlt egy évben ezek elkerültek – még az első defekt is csak az ötezredik kilométer után történt. Ugyanakkor a hátsó kerék felnije Svájcban összetört, azt ki kellett cserélni. Méregdrága volt, de azóta nem volt vele gondom.
• Sokan kíváncsiak, hogy lehet egy ilyen hosszú utat anyagilag finanszírozni. Hogy oldod meg ezt a kérdést?
– Tisztában vagyok vele, hogy az ország jelenlegi elesett helyzetében mennyire irritáló ez sok embernek. De nem loptam a pénzt, éveken át gyűjtögettem, hogy aztán éveken át utazhassak. Életcélomnak a Föld bejárását és megismerését tartom, és nagyot téved az, aki azt hiszi, hogy ennek bármi köze van a nyaraláshoz, a láblógatáshoz, a semmittevéshez. Útjaimon nagyon gyakran minimális pénzből tartom fenn magam, előző utamon például előfordult, hogy 20 fokos hidegben kényszerültem sátorozni. Első utamat napi 5 eurós költségvetéssel csináltam végig. Ezen az úton is, még a vendéglátásokkal együtt is, éjszakáim háromnegyedét sátorban töltöttem, vagy éppen a szabad ég alatt. Ha ezt az utat befejezem majd, nagyjából nullán leszek anyagilag, de bízom benne, hogy meg tudom keresni a pénzt a folytatáshoz és mihamarabb – ideális esetben 2018 tavaszán – folytatni tudom.
• Soha nem gyötör a honvágy? A szülők, ismerősök hiánya?
-De igen, sokszor. Ez az egyik ár, amit fizetnem kell.
Bujna Zoltán és Szeder László Komáromban
• Merrefelé visz az utad 2017-ben és mikorra tervezed a visszaérkezést?
– Terveim szerint júniusig Marokkóban leszek, Agadirig az Atlanti-óceán partját követem, majd átkelek az Atlasz-hegységen és az ország történelmi városait – Marrakes, Fez, Meknesz – meglátogatva térek majd vissza a Gibraltári-szoroshoz. A nyári hónapokat Portugália alapos bejárására szánom, beleértve Madeirát, majd nyár végén, a Finisterra-fokról, a „világ végéről“ elindulok hazafelé. Október végére szeretnék hazaérkezni Komáromba.
Bujna Zoltán