Elutasítják a Komáromi járás megszüntetését

Független komáromi önkormányzati képviselők és a Szövetség helyi szervezete, képviselői is határozottan elutasítják a belügyminisztérium közigazgatási reformtervezetét, mely megszüntetné a Komáromi járást és teljes egészében az Érsekújvárihoz csatolná.

Bár a minisztérium jelezte, hogy a választásokig már nem terjesztik a parlament elé az új megyei és járási felosztást, tehát nem születik döntés a témában, a helyi politikusok és képviselők így is hangsúlyozzák: mivel a munkaanyag megszületett, a Komáromi járást felszámoló tervek léteznek, minden fórumon és szinten tiltakozni kell az elképzelés ellen. Már csak azért is, mert a következő kormány a fiókban találja a kész terveket.

Orosz Örs, a Szövetség városi és megyei képviselője sajtótájékoztatón és az önkormányzat ülésén is bemutatta, hogyan módosultak a közigazgatási egységek határai az elmúlt 100 évben, kiemelve, 1963-ig még viszonylag elfogadhatóak voltak a járáshatárok, ám ez fokozatosan egyre kedvezőtlenebb lett a délen élők számára. „A mostani tervekkel a dilettantizmus és az arcátlanság újabb szintet lépett“ – vélte a politikus, aki szerint a készítők nyilvánvaló célja, hogy megnyirbálják a magyarok választási preferenciáit, és olyan közigazgatási egységeket alakítsanak ki, ahol az új határok következtében a magyarok kevésbé tudnak majd beleszólni az önkormányzásba. Ugyanakkor úgy vélte, a reformtervezet elsősorban figyelemelterelésre szolgál.

Keszegh Béla polgármester irracionálisnak nevezte a Komáromi járás megszüntetését, ami ellen már az elmúlt hetekben is fellépett, a Városok Uniója például – melynek alelnöke – nyilatkozatban ítélte el a „reformot“. Szerinte ilyen ügyekben összefogásra van szükség, így mindenkinek fel kell emelnie a szavát a tervezet ellen.

Kovács Dávid képviselő őrültségnek nevezte járásunk felszámolását, kiemelve, ha valami elindul, az soha nem ok nélkül történik, azt valakik komolyan is gondolják, de el kell érni, hogy ne valósuljon meg. Keszegh Margit szerint kemény reakcióra, akár utcai tüntetésekre is szükség lehet.

Gajdáč Ondrej alpolgármester szerint a minisztérium szándékát országos viszonylatban is elutasítja a többség. Hozzáfűzte, amikor a múltban hozzányúltak a közigazgatási felosztáshoz, az mindig egy rosszabb helyzetet eredményezett – ezért most is jobb, ha inkább minden marad a régiben.

Andruskó Imre kiemelte, hogy a tervezet az önkormányzatok megkérdezése nélkül született. Szerinte ez nem magyar kérdés, minden itt élőnek rossz. Egyúttal kezdeményezte, hogy Komárom képviselő-testülete egy határozatban is utasítsa el – egy ilyen lépésre a komáromi képviselők következő ülésén kerülhet sor.

(cs)

Felszámolnák a Komáromi járást

Top