Ha valakitől a kedvenc zenekarai iránt érdeklődünk, magyarországi bandákat sorol, vagy éppen külföldi előadókat. Pedig nálunk is vannak igényes könnyűzenét játszó zenekarok, akik érdemesek a figyelemre. Milyen lehetőségeik vannak az együtteseknek, meg lehet-e élni itthon a zenéből, vagy a bandák a magyarországi „menő” zenekarok mellett még a saját közegükben is csak másodhegedűsök maradnak?

Nem fest derűsen a hazai zenei szféra helyzete, pedig jó néhány minőségi zenét játszó formáció létezik tájainkon is. A közönség viszont alig ismeri őket, gyakran előfordul, hogy ráfizetéssel, anyagi juttatás nélkül, szó szerint a semmiért vállalnak fellépéseket csak azért, hogy megmutatkozhassanak. A kicsi élettér anyagilag nem tudja fenntartani az összeset, a rendezvények szervezői gyakran inkább elhoznak egy magyarországi retro, egy felkapottabb bandát, akire biztos vevő a közönség, ahelyett, hogy a helyi felhozatalból választanának, ezzel is támogatva a hazai fellépőket. Hiába kreatív, fantáziadús és egyedi egy zenekar, ha nincs elég kitartás benne, nincsenek kapcsolatai és nem nyúl a zsebébe, a helyi faluház vagy városháza kibérelt termén túl nem viszi messzebbre.

Spliff 447 a Lake Up fesztiválon

Zenélésből nem lehet megélni, de nem szabad feladni

Üdítő kivétel ez alól a komáromi Spliff 447 zenekar. Az észak- és dél-komáromi fiatalokat 2011-ben a zene szeretete és a tenni akarás hozta össze, azóta zenélnek együtt. Felléptek a Komáromi Napokon, a Lake Up fesztiválon, a gombaszögi Nyári Táborban, amelynek idén ők írták a hivatalos himnuszát, szerepeltek a Pátria Rádióban is. „Amikor mi indultunk, sok szerencse kísérte az utunkat. Az első három évben csak próbáltunk, nem zenéltünk nyilvánosan. Aztán saját bulikkal indítottunk, amelyeknél a mi pénzünkből ment minden: a plakátozás, a hangosító, a biztonsági őr, a ruhatáros, a jegyszedő lányok bére, a pincérnőnek is csúsztattunk valamennyit, hogy tovább maradjon” – emlékeznek vissza. A teltházas lemezbemutató után aztán egyre több rendezvényre kaptak felkérést. Egy héten négyszer 3-4 órát próbáltak, hogy összeszokjon a zenekar és megszülessen egy album. „A szervezők és a közönség jó esetben nemcsak a fellépés idejét díjazzák, hanem a fellépést és azokat az éveket, amiket egy zenekar beleölt a zeneszerzésbe és a gyakorlásba” – véli Zsitva Tomi, a zenekar dobosa. A gázsi azonban gyakran így is csak arra elég, hogy a banda épphogy fenntartsa magát. Kérdésünkre, mennyi fellépésből jöhet össze egy CD, elmondták, 8-10 koncertből is fedezhető az ára, csak az a kérdés, ezeket mennyi idő alatt abszolválják. A stúdiózásért mélyen a zsebbe kell nyúlni, óránként 20 euróba is kerülhet egy dal profi felvétele. Az első albumnál, mint mondják, nem voltak szerencsések, „stúdiószüzekként” nem értettek hozzá, így jelentős ráfizetéssel készült el a lemez – ilyesmibe egy kezdő zenekar könnyen belefuthat. Szerintük a legnagyobb hiba, ha nem tart ki az együttes, és feladja már az első akadályoknál. Ezekből pedig lehet bőven.

Aylen’s Fall

2011 környékén alakult a szintén komáromi Aylen’s Fall is, akiket a közönség hallhatott már neves fesztiválokon és klubokban is. Tavaly egyetlen szlovákiai magyar zenekarként jelölték őket a Radio Head Awards-on az Év felfedezettjei közé. Szépen szerepeltek számos tehetségkutatón, így több meghívást is kaptak magyarországi rendezvényekre – legutóbb a Tokaji Szüreti Napokon léptek színpadra. „Szerencsére nem sok mínuszos bulink volt. A gázsi változó, az útiköltségnek, az étel-ital biztosításának a minimumnak kéne lennie. Ideális esetben tudunk félretenni a zenélés körül jelentkező költségekre, mint a próbaterem díja, húrok, kábelek, dobbőrök/pálcák, stb. Támogatásokat persze sokan ígérnek, nekünk eddig nem sikerült semmi ilyet kifogni, bízunk benne, hogy ez a jővőben változni fog“ – vázolja a helyzetet Osváth Lajos basszusgitáros.

A Farkas a Mézes a Német meg a Bob formáció hozzájuk képest kifejezetten a fiatal zenekarok közé tartozik. Tagjai ugyan korábban is feltűntek különböző együttesekben, ebben a felállásban azonban 2015-ben léptek először színpadra. Főként saját szerzeményeket, Farkas Melinda verseit és ismert költők verseit zenésítik meg. Nekik a legnagyobb kihívást a próbaterem jelenti. „Mivel távol lakunk egymástól, havonta-kéthavonta csak egyszer tudunk próbálni. Vándoroló üzemmódot folytatunk, hol Nyitrán, hol Gútán, vagy éppen Kürtön, egy ismerős banda próbatermében gyakorolunk” – mesélte Farkas Melinda énekes. Jelenleg csupán az útiköltséget tudják fedezni a fellépésekért kapott pénzből. „Anyagilag nincs hasznunk belőle. Óriási segítség, hogy a próbateremért egyelőre nem kell fizetni” – teszi hozzá. Céljaik között szerepel egy minőségi stúdiófelvétellel kiadott album, mixpult, hangfalak beszerzése – ezekre azonban lassan gyűlik össze a kellő összeg.

A Farkas a Mézes a Német meg a Bob

Emmer Péter nem számít kezdőnek a szakmában, 26 éve zenél különböző zenekarokban, jelenleg fellépésekből, zeneszerzésből, zenetanításból él – klasszikus és elektronikus gitárt oktat Czafrangó Sylvia magániskolájában. Mint mondja, abból, hogy gitározik valaki, nem lehet megélni, ő maga a zenén belül is sok mindennel foglalkozik. „Van egy kis stúdióm. Havonta vannak felkéréseim. Most kaptam egy megrendelést egy teljes albumra, amit én hangszerelek majd” – nyilatkozta. Úgy látja, a kezdő zenekaroknak nagyon jó bemutatkozási tér lehet az internet is, mint mondja, ma már bárki össze tud vágni egy kisvideót, feltölti, és máris több ezreket elérhet, ha jól csinálja. A fellépési lehetőségek keresésében sokat segít az is, ha az együttesek személyesen keresnek meg egy-egy szervezőt, klubtulajdonost. „Az a legnagyobb gond, hogy a felvidéki magyar zenekaroknak nincs fórumuk. Nincs rádió, tévé, nincsenek foglalkoztatva. Nincs szükség klippre sem, mert nincs hol lejátszani” – aggódik a zenész. A szlovákiai magyarok érthető módon a magyarországi médiát nézik, hallgatják, nem lehet a szemükre vetni, ha jobban ismerik az ottani zenészeket – de erre építve a szervezők többsége is inkább olyat hív, aki ismertebb és bevételt hoz. Ennek a következménye az a rengeteg falusi rendezvény, ahova alacsony minőségű, magyarországi playback előadókat és produkciókat hívnak a hazai tehetségeink helyett. Ördögi kör ez: ha nem ismeri a közönség a bandát, nem is fogják hívni őket koncertezni. Ha pedig nem lépnek fel hazai közönség előtt, esélyünk sincs ismertebbekké válni.

Emmer Péter és az A.V.E. a Kútfeszten

Előretör a hazai élőzene?

A Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE) ezért nyilvános felhívásban arra buzdítja a felvidéki önkormányzatokat, fesztivál- és koncertszervezőket, a falunapok koncertfelelőseit, a klubtulajdonosokat, hogy az igényes zenei élmény érdekében támogassák az élőzenei formációkat, azon belül is a felvidéki magyar fellépőket – ezáltal is munkát és lehetőséget biztosítva nekik. Az Élve zenélő Felvidék kezdeményezés célja többek között, hogy a hazai közönség sokkal több felvidéki magyar tehetséget ismerjen meg és színvonalasabb produkciókat láthasson. Tisztában vannak ugyanakkor azzal is, hogy a felhívás teljesítése a szervezők számára némi bevételkieséssel járhat, de egy nagyszabású rendezvény esetén ezek a költségek eltörpülnek. A jövőben nívólistát és feketelistát vezetnek be. A nívólistára azok a szervezők kerülhetnek fel, akik kizárják a playback produkciókat, preferálják a hazai magyar előadókat, és tiszteletdíjat ill. útiköltség térítést biztosítanak számukra.

Kovács Gyuri 

A playback és az előzene kérdésében szerencsére az elmúlt 2-3 évben egyfajta pozitív változás figyelhető meg, az énekesek és a zenészek többsége áttért az élőzenei koncertekre – mondja Kovács Gyuri, koncert- és fesztiválszervező, aki nagyrészt magyarországi zenekarokkal dolgozik, de ő az egyik ötletgazdája a Wake Up KN jótékonysági rendezvénysorozatnak is, amelyen több éven keresztül ismert helyi lemezlovasok léptek fel. „Elindult egy fejlődés. Az élőzenei koncerteknek teljesen más a hangzása, mint amikor valaki lenyom egy 30 perces playbacket. Mi is arra törekszünk, hogy az általunk szervezett rendezvényeken élőzenét biztosítsunk” – mondta. A playback persze olcsóbb, mivel a fél-háromnegyed órás koncerthez nem kell technikai háttér, nem kellenek hangszerek és zenészek. Arra is kíváncsiak voltunk, meg lehet-e élni zenélésből a Felvidéken. „Csakis úgy, ha esküvőkre, szülinapokra mennek játszani a bandák, és ezt persze főállásban csinálják. Egy 2-3 fős zenekar 6-800 euróért játszik általában, ha hetente többször fellépnek, abból azért összejön. A legtöbb szlovákiai magyar zenekarnak azonban nem a zenélés a fő profilja – még ha szeretnék is, rendes polgári foglalkozásuk van mellette. De szívvel-lélekkel csinálják” – zárja.

Sztankó Annamária