Emmer Péteré az év dala

Kiosztották az idei év szlovákiai magyar zenei díjait, a Harmónia-díjakat. Hét kategóriában hirdettek győztest, az év dala a komáromi Emmer Péter Végtelen út című szerzeménye lett.

emmer

Emmer Péter szakmai berkekben nemzetközileg is ismert és elismert gitárvirtuóz. Alapító tagja volt a Mrs. Carmen nevű együttesnek, amellyel jelentős országos sikereket értek el, majd az ugyancsak országos hírű rockzenekarban, a Mephistóban gitározott. Már eddig is több zenei díjat zsebelt be, 1998-ban például megnyerte a prágai Guitar Fest elnevezésű cseh-szlovák gitárverseny rock kategóriáját, 2011-ben pedig a szlovákiai Gitariáda elnevezésű gitárverseny jazz-rock kategóriájának második helyezettje lett. 2006-os Emmer című instrumentális jazzrock albumán Alapi Istvánnal, az Edda gitárosával, valamint Henry Tothtal, az egyik legismertebb szlovák gitárossal játszott együtt.

2014-ben az év legjobb hangszeres zenésze kategóriában kapott Harmónia-díjat, most pedig az év dala lett Végtelen út című száma, ahol énekesként is bemutatkozik. „A zenét és a szöveget is én írtam. Az az igazság, hogy megkerestem egy-két szövegírót, de nagyon elfoglaltak voltak és aki ismer, tudja, hogy ha belelkesülök, nem szeretek várni, így tollat ragadtam és megszületett a Végtelen út” – vallja Emmer Péter, aki az éneken és gitáron kívül a hangszerek zömét is megszólaltatja. Egyébként pont tegnap, december 13-án mutatták be a dalhoz készült klipet, íme:

További Harmónia díjazottak: Harmónia életműdíj – Duka-Zólyomi Emese; az év fiatal énekese vagy hangszeres muzsikusa – Andreas Varady; az év hagyományőrző népzenésze vagy népi zenekara – Fabotó Citerazenekar; az év komolyzenei szólistája, kórusa vagy zenekara – Kodály Zoltán Daloskör; az év szólistája, zenekara vagy csoportja megzenésített vers, világzene, musical vagy dzsessz műfajban – Takács Bálint; az év könnyűzenei együttese – Expired Passport.

(d)

Top