Épül a kompkikötő Dunaradványon

Március végén megkezdődtek a tereprendezési munkák a Dunaradványt és a Duna túloldalán fekvő Neszmélyt összekötő kompkikötő építési területén.

Látványterv

A Hídverő Társuláson belül már évekkel ezelőtt felvetődött a gondolat, hogy a Duna két partján található szlovákiai és magyarországi településeket még inkább össze kellene kapcsolni. Ezt a célt, valamint a turizmus fellendítését szolgálja majd a Dunaradvány, pontosabban a hozzá tartozó Zsitvatő, valamint Neszmély között közlekedő kompjárat.

A projekt kivitelezési értéke Magyarország esetében 2,5 millió euró, Szlovákia esetében közel 1,5 millió euró. Az utóbbi összegből az 5 százalékos önrészt és bizonyos további kiadásokat Dunaradványnak kellene állnia, ám arra önerőből nem képes a 725 lakosú kisközség. Ezért állami támogatást igényelt a település, és 2018-ban 96 ezer eurót kapott erre a célra. Az összköltség 85 százalékát egyébként az Európai Régiófejlesztési Alap Interreg programjából fedezik, további 10 százalék pedig az állami hozzájárulás.

A kompjáratot a magyarországi Magyar Hajózási Részvénytársaság (MAHART) működteti majd, azon egyidejűleg tíz, legfeljebb 3,5 tonna súlyú személygépkocsit, valamint kerékpárosokat és gyalogosokat lehet szállítani.

A kompkikötő közelében húzódó 63-as számú közúttól a kikötő majdani parkolójáig járdával szélesített bekötőút épül. A komprámpán kívül a parkoló mellett felépül egy, a Duna esetleges áradása miatt magas lábakon álló fogadóépület, ide kerül a pénztár és szociális helyiségek is. A kikötővel egy 40 kilométeres kerülő iktatható ki, miközben a Dunán keresztül kevesebb mint egy kilométernyi a távolság a két község között.

2021.március 31-én megtörtént tehát a munkaterület átadása Dunaradványban, így megkezdődött a szlovák oldali rámpa, valamint a hozzá tartozó infrastrukturális elemek építése. Az építési munkák várhatóan idén befejeződnek, a kompközlekedés pedig 2022-ben indulhat meg a két település között, aminek köszönhetően újabb átkelési pont jön létre a két ország Duna menti határszakaszán. A projektben három partner vesz részt, a vezető partner a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., további partnerek pedig a Magyar Közút Nonprofit Zrt., valamint szlovákiai részről az Ister-Granum EGTC.

(miriák)

Kapcsolódó cikkeink:
Interjú Dunaradvány polgármesterével
Tavasszal indul a kompkikötő építése
Kompjárat Dunaradvány és Neszmély között

Top