Esélylatolgatás

Ivan Korčok 958 ezer szavazatot (42,5%), Peter Pellegrini 834 ezer szavazatot (37%) szerzett az államfőválasztás első fordulójában. A kieső jelöltek közül Štefan Harabin 265 ezer vokssal (11,7%) végzett a harmadik helyen, a végeredményt is befolyásolhatja, hogy az ő szavazói kit támogatnak majd a második fordulóban – többségük nyilvánvalóan Peter Pellegrinit, de kérdés, hogy arányaiban mennyien állnak be a kormánypárti jelölt mögé, esetleg mennyien maradnak távol, elutasítva mindkét államfőjelöltet.

A negyedik helyen végző Forró Krisztián 65 ezer választója (2,9%) valószínűleg sokkal inkább megoszlik majd a két döntős jelölt között. Jóslatunk szerint kicsit többen választják majd Pellegrinit, és alapvetően nem azért, mert miután tárgyaltak, Forró Krisztián az ő támogatására szólított fel, miközben az Ivan Korčokkal tervezett találkozóját lemondta – de ez egy másik történet. Meglátásunk szerint a Korčokot támogató magyar választók zöme már az első fordulóban is az ellenzéki jelöltre voksolt, míg az inkább Pellegrinit támogatók közül többen Forrót választották az első körben. A Forróra szavazók egy jelentős hányada – akár többsége – viszont vélhetőleg nem vesz részt a második fordulós választáson, miután egyik jelöltet sem tartja megfelelőnek. Egyáltalán nem lenne meglepetés, ha ezúttal is a Komáromi járásban lenne a legalacsonyabb a részvétel és a magyarok szavazókedve még az első fordulóhoz képest is visszaesne.

Igor Matovič első körös 49 ezer választójának (2,1%) nagy része viszont szinte biztos Ivan Korčokot támogatja majd a második fordulóban – tekintettel a volt kormányfő és Robert Fico jelenlegi miniszterelnök közötti régi és mély véleménykülönbségekre, illetve arra, hogy Korčok a Matovič-kormány külügyminisztere volt.

Ivan Korčoknak kedvezhet a győzteshez húzás jelensége – a kevéssé elkötelezett szavazók egy része az első fordulóban nyertes jelölt mögé állhat. Mindent összevetve egy igazán kiélezett második fordulóra számíthatunk. Bár Ivan Korčok 5 százalékos előnnyel indul, Peter Pellegrininek sokkal több potenciális tartaléka van. Sokat számíthat az is, ki mennyire tudja mozgósítani a választóit, milyen üzenetek hangoznak el a hajrában, milyen lesz a részvételi arány – azt azonban nehéz megjósolni, kinek lenne előnyösebb a magas szavazókedv.

A közvélemény-kutatók lapzártánkig nem közöltek friss felméréseket a második forduló után. Az ügynökségek első forduló előtti esélylatolgatásai szerint nagyon szoros küzdelem várható: Peter Pellegrini megválasztására egy hajszállal nagyobb az esély.

Csaba Ádám

Top