Ezek a legnépszerűbb babanevek

Komárom/Régió. Tavaly összesen 731 baba született a Komáromi Agel Kórház szülészetén. Az intézmény arról is tájékoztatott, hogy melyek voltak a leggyakoribb nevek a 2023-as esztendőben.

A közelmúltban volt rá példa, hogy kilencszáznál is több baba jött világra a komáromi kórházban, tavaly azonban ennél jóval kevesebben születtek – 731 volt az újszülöttek száma. Közülük 372 kislány és 359 kisfiú, hat alkalommal ikrek születtek.

2023-ban a Vivien, Viktória, Luca és Lilien voltak a legnépszerűbb lánynevek régiónkban, míg a kisfiúk a legtöbbször az Ádám/Adam, Noel, Dániel/Daniel és Levente neveket kapták. Ritka és különleges nevekben sem volt hiány, akadtak szülők, akik a Karim, Kolos, Ozan és Kilián neveket adták kisfiuknak, kislányuknak pedig a Kendra, Kirilla, Niara, Nalani, Sezina és Tessa neveket.

Mamoun Amr, a komáromi nőgyógyászat-szülészet főorvosa kiemelte, továbbra is jellemző, hogy az ország távolabbi részeiben élők is a komáromi intézményt választják. Ez örömmel tölti el őket, mivel az általuk nyújtott jó színvonal visszaigazolásának tekintik.

A komáromi kórház szülészete több szolgáltatást is kínál a kismamáknak. Szülés előtt lelki/fizikai felkészítést vehetnek igénybe, szoptatási tanácsadással egybekötve. A kórház támogatja az ún. bondingot, amikor az újszülöttet azonnal az édesanyjára helyezik a minél szorosabb kapocs kialakítása céljából. Tudományosan bizonyított, hogy ennek köszönhetően a csecsemők gyorsabban vészelik át a szülés utáni adaptációt, és a kismamák is könnyebben birkóznak meg az anyaság kihívásaival. Ugyancsak lehetőség van szülés utáni rehabilitációra.

(d)

Top