A tizenkilencedik század végén az egykori Komárom vármegyében is nagy lépést tettek a vízügyi szakemberek a Duna és a Vág szabályozására. Akkor épültek az első gőzüzemű szivattyútelepek, amilyen például a keszegfalvai, a kabátfalui és a pati.
A gőzütemű szivattyúkat aztán felváltották a villamos energiával működő telepek; a pati telep 1976 óta alussza háborítatlanul Csipkerózsika-álmát.
A Komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola 1969-ben végezett diákjai az 50 éves érettségi találkozójukon elhatározták, hogy a régiónkban méltatlanul elfelejtett technikatörténeti értékeket felkutatják és megóvják a jövő nemzedék számára. Ennek érdekében Paál József és Pém Róbert megalakították a VBT Sytwathew Polgári Társulást, amelynek nevét az egykor virágzó Portus de Sytwathew, azaz Zsitvatő nevéből kölcsönözték. A társulás megkereste a gőzszivattyútelep tulajdonosát, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat komáromi igazgatóságát, akik beleegyeztek, hogy a vízszivattyúzó gőzgépállomást felújítsák.
A 20 tagú társulás közel 1400 órát dolgozott a felújítási munkálatok első ütemén és október 15-én bemutatták a 19. század vakolatlan téglákból épült jellegzetes műszaki építmény belső látványát. A találkozón Fekete György, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat igazgatója köszöntötte a megjelenteket, köztük Csenger Tibort, Nyitra Megyei Önkormányzat alelnökét és a Duna-menti települések polgármestereit. A szivattyútelep makettjét Paál József mutatta be az egybegyűlteknek. „Ott, ahol az új országút vezet, a hídon innen állt egykor a mindenkori gátőr szolgálati háza, a régi szénraktár, a kovácsműhely, a gépház, a kazánház, a vízgyűjtő medence és a 35 méter magas kémény. Az 1896-ban épült szivattyútelepet 12 hónap alatt építették meg és 1898. januárban kezdte meg működését” – mondta.
Pém Róbert a gőzszivattyú-állomás műszaki adataival ismertette meg a résztvevőket. A több mint egy évszázad távlatából is tiszteletet ébresztenek a budapesti Schlik-Nicholson Gépgyár 1897-ben készült gépcsodái. Fő elemei három budapesti gyárban készültek: a gőzt két Simonis és Lanz-féle kazán biztosította, amelyeket a Nicholson gépgyárban öntöttek, a szivattyúkat a Schlick, a gőzgépet a Nicholson szállította. A korszerű, zárt rendszerből nem pöfögött ki a gőz: visszakondenzálták vízzé, így a zajszintje nem érte el egy gőzmozdonyét sem. A szivattyúk teljesítménye 100-120 Le, így 1,5 m3 vizet, a kettő együtt összesen 3000 litert tudott átpumpálni másodpercenként.
Ezen a szivattyútelepen mindenből, kazánból, gőzgépből és szivattyúból is kettő volt, ami nem jelentette azt, hogy mind egyszerre működött. Ha kevesebb belvizet kellett átemelni, akkor egy kazán, gőzgép és szivattyú is elboldogult a feladattal. Kezdetekben a szenet lovasfogattal a köbölkúti vasútállomásról szállították a szivattyútelepre, majd 1938-tól 1945-ig a dunamocsi Csehi vállalat szállította ide Dorogról hajóval a szenet. A szenes uszályt Böskének, míg a motoros vontatóhajót Fecskének hívták. Embert próbáló munka volt az uszályról feltalicskázni a szenet, amíg meg nem telt a szénraktár. A hatvanas évektől azután már jófajta ostravai feketeszénnel fűtötték a kazánokat. A szivattyútelep működtetéséről mindenkor négy ember gondoskodott, mégpedig a szénhordó, a fűtő, az olajozó és a gépész.
Fekete György igazgató a jövőbeli tervekről elmondta, szeretnék a tetőszerkezetet kijavítani, új esővíz-elvezető csatornát felrakni, az ajtókat, ablakokat felújítani.
Az újszerű állapot annak köszönhető, hogy első fázisban a polgári társulás munkatársai felújították a rendszert és remény van arra, hogy 2022 júniusától, a második ütem munkáinak a befejezését követően a nagyközönség is megtekintheti majd ezt a maga nemében ritkaságszámba menő műszaki emléket, ami minden bizonnyal hozzájárulna a régió és Pat község idegenforgalmához is.
(miriák)
(fotó: Csenger Tibor, Delta)
Kapcsolódó cikkeink:
Értékek útján – régiós emlékhelyek
Kerékpárral a Dunamentén