Felvilágosító programsorozatot indítottak a dúlák

Szeptember 27-én indult útjára a Felvidéki dúlák programsorozat a komáromi Zichy-pontban. A találkozásokra, illetve előadásokra, amelyek minden alkalommal más-más témakört ölelnek fel, kéthetente várják az érdeklődőket.

Az idei Komálom Gyerkőcfesztiválon

Az első alkalommal Vataščin Balázs Emese dúla, gyógytornász, a közösség életre hívója mellett a kismamák megismerkedhettek Ilka Viktóriával, Tóth Andreával és Ozimy Šilling Klaudiával; mindannyian dúlák, szoptatási és hordozási tanácsadók. A várandósság egy nő életében a legszebb időszak, maga a csoda megélni, hogy egy új élet fejlődik testén belül. Ezzel egyidőben azonban óriási változásokon megy át a nő szervezete. Egyes hormonok termelődése lecsökken, míg mások egyre nagyobb mennyiségben árasztják el a testet. És jönnek a kérdések, a vívódások. Vajon minden rendben? Ennek így kell lenni? Ez természetes vagy kóros? És az a kilenc hónap, amit csodálatosnak képzelünk, szorongásokkal, félelmekkel tarkított végtelenül hosszú idővé válik. Orvosunknak pedig mindezen vívódásokról nem igazán szeretünk beszélni. Ezt az űrt töltik ki a dúlák, akik a várandósság elejétől kezdve a gyermekek hároméves koráig ott vannak a nők mellett, bármikor lehet rájuk számítani.

Vataščin Balázs Emese, a program elindítója elmondta, „a dúlák, szakmailag képzett asszonytársi segítők, valójában olyan nők, akik maguk is intenzíven kapcsolódnak az anyasághoz. Ugyanakkor rendelkeznek azzal a tudással és azokkal a tapasztalatokkal is, amelyekkel nemcsak fizikailag, de lelkileg is segíteni és támogatni tudják a várandós nőket, kismamákat és kisgyermekes anyukákat. Mindannyiunknak van egy eredeti civil hivatása. Ezt a szolgálatot, amelyre hivatásként tekintünk, amellett vállaltuk magunkra. Folyamatosan tanulunk, bővítjük ismereteinket, hogy a modern kor elvárásainak, kihívásainak és igényeinek meg tudjunk felelni. Évezredeken át a gyermekek világrajövetelénél szinte kizárólag nők voltak jelen. Egymás mintáját követve tanulták meg miként lehet segíteni egy vajúdó anyának. Megvoltak az ehhez kötődő rítusok, amelyen kizárólag a nők osztoztak.”

Miután azonban az otthoni környezet helyett a szülések helyszínévé a kórházak váltak, a vajúdó és szülő nők érzelmi támasz nélkül maradtak. Ezt tovább nehezítette, hogy a nők továbbtanulását az orvosi egyetemeken csak Ferenc József 1895-ben hozott rendelete engedélyezte. Meglepő módon azonban a mai napig sokkal több férfi tesz szülész-nőgyógyász szakvizsgát, mint nő. A rideg kórházi közegben, idegenek körében, sokszor minden előzetes felvilágosítás nélkül szülni sok nő számára volt traumatikus élmény. A rendszerváltás utáni években a helyzet némileg javult, ma már sok helyen tartanak szülésfelkészítő tanfolyamokat, különféle szülési módok közül választhatnak a kismamák, az apukák is jelen lehetnek. Egyvalami azonban maradt a régiben: nincs egy olyan kívülálló személy, akihez a nap bármely órájában minden aggályukkal, kételyükkel, félelmükkel fordulhatnának a leendő anyukák. Aki, mint egy jó barátnő vagy testvér, mindig segíti őket, és ha igénylik, mellettük marad a vajúdás és a szülés pillanataiban. És a dúlák azok, akik később is átsegítik a nőket az anyává válás nehézségein és buktatóin.

A dúlák programjairól a facebookon, a Felvidéki Dúlák Közössége oldalon találnak részletes tájékoztatást az érdeklődők.

JN.

Top