Fico megígérte, nem korlátozzák a magyar nyelvhasználatot

Múlt héten Robert Fico kormányfővel egyeztetett Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke, illetve Őry Péter alelnök. A kulturális minisztérium nyelvtörvény szigorítását célzó módosítása kapcsán a szlovák miniszterelnök megígérte, semmi nem fenyegeti a magyar közösség jogait.

A Magyar Szövetség vezetői múlt hétfőn keresték fel Szlovákia kormányfőjét. „Miniszterelnök úr megjegyezte, hogy történtek dolgok magyar-szlovák viszonylatban korábbi kormányzásai alatt, melyekre nem büszke. Az állampolgársági ügy függvényében megvolt ennek a mondatnak a maga bája. Innét folytatjuk” – kommentálta a találkozót Gubík László pártelnök.

Szóba került a Szlovák Nemzeti Párt delegáltja által vezetett kulturális tárca nyelvtörvény módosítására vonatkozó elképzelése, mely súlyosan korlátozná a magyar nyelvhasználatot Szlovákiában – ez olyan abszurd előírást is tartalmaz, miszerint a buszokon, vonatokon és postákon kötelező lenne az államnyelv használata. Gubík László szerint Robert Fico leszögezte, kormánya semmilyen módosítást nem enged, mely a nemzeti közösségek nyelvhasználatát szigorítaná. „Rossz hír ez a kulturális tárcának, jó a józan észnek!” – fűzte hozzá a magyar párt elnöke.

„A nyelvhasználati törvény kapcsán kár Stockholm-szindrómába esni. Bármilyen agyament tartalmú javaslattal él is a minisztérium, azt először a kormányon át kell vinni. A történet itt el is akadhat, mert ma a szlovák-magyar együttélési koordinátarendszerbe inkább a lassú javulás irányát lehetne bevinni, mintsem a múlt rossz gyakorlatának leporolásán ügyködni” – vélekedett a találkozót követően Őry Péter.

Maga Robert Fico úgy fogalmazott, a szlovák-magyar együttélés ma már nem kampánytéma Szlovákiában. „Szlovákia kormányfőjeként teljességgel tudatában vagyok annak, hogy a magyar közösséggel és politikai képviselőivel sok közös téma köt össze bennünket, például a szuverén külpolitika, az illegális migráció elleni harc, legfőképpen pedig az béke kérdése Ukrajnában” – jelentette ki, megjegyezve azt is, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel konstruktív és baráti párbeszédet folytat.

„E körülmények között fontos a szlovákok és magyarok nyugodt együttélése országunk stabilitása szempontjából. Ezért a Magyar Szövetség képviselőit arról tájékoztattam, hogy személy szerint is lényegesnek tartom a szlovákiai nemzetiségek jogainak megvédését, a status quo megőrzését” – jelentette ki Robert Fico.

Gubík László a kormányfőnek jelezte, a Magyar Szövetség nem kormánypárt, de nem is ellenzéki. „Az itteni magyarok jogainak és jólétének kiterjesztése számunkra az első, emellett elkötelezett hívei vagyunk a magyar-szlovák békés együttélésnek, és kifejezetten támogatjuk a két kormány eredményes együttműködését, ami elemi érdeke a felvidéki magyarságnak is. Egyetértettünk abban, hogy a standard pártok hiánya instabillá teszi az egész politikai berendezkedést, ezért szükség van a magyar politikumra az országos politikában” – fogalmazott a pártelnök.

Küzdenek a déli vidékek egyenlőségéért

A találkozón az önkormányzatok finanszírozásának módosítása is napirendre került. Mint arról korábban részletesen írtunk, a Magyar Szövetség mellett számos település követeli a 20 évvel ezelőtti szabályok módosítását, amely hátrányosan érinti az alacsonyan fekvő városokat és falvakat, illetve kivételez Pozsonnyal és a megyei székhelyekkel. Komárom például az igazságtalan szabályok miatt évente 1 millió euróval kevesebb pénzt kap az államtól (a természetes személyek jövedelemadójából) csak azért, mert földrajzilag alacsonyan fekszik. A diszkriminatív szabályok eltörléséért a magyar párt és a Pro Civis polgári társulás is petíciót indított, amelyeket összesen csaknem 10 ezren írtak alá 10 nap alatt – az íveket már el is juttatták a pénzügyminisztériumba, mellékelve konkrét javaslataikat is.

Őry Péter rámutatott, öt éve igyekszik változást elérni a kérdésben, korábban beadvánnyal fordult az Európai Parlamenthez, levelet írt a miniszterelnöknek, megkereste a Szlovákiai Városok és Falvak Társulását. „Az önkormányzati finanszírozást kormányrendelet szabályozza. Ennek módosítása a kormány döntésén múlik. Az ügyet oldjuk” – jelentette ki Őry Péter, aki egyben a Pro Civis polgári társulás elnöke is.

Múlt szerdán a pénzügyminisztériumban tárgyaltak a Pro Civis képviselői, kiegészülve Keszegh Bélával, Komárom polgármesterével és Tóth Péterrel, Szilas polgármesterével. „Csalódottak vagyunk, mert szakmai érvelésünk egyelőre nem győzte meg a pénzügyminisztérium illetékeseit arról, hogy javaslataink mentén hozzányúljanak az önkormányzatok finanszírozásának kérdéséhez” – jelentette ki Keszegh Béla, rámutatva, nemcsak a magyarlakta vidékeket érinti hátrányosan a jelenlegi pénzosztási képlet, hanem nagyon sok szlovák többségű várost és községet is – például Nagytapolcsányt, Nagyrőcét, Homonnát. „Le kell szögeznünk, hogy a falak egyelőre nem dőltek le, minisztériumi tárgyalópartnereinknél ma nem jártunk sikerrel. Ennek ellenére nem adjuk fel, a jövő héten folytatjuk” – fűzte hozzá Őry Péter.

(csá)

Eltörölnék a déli vidékek diszkriminálását
Interjú Gubík Lászlóval
Ha nem lesz gyerek, további iskolák zárhatnak be

Top