Komárom. Január közepe óta gőzerővel épül a Vág és a komáromi bástyarendszer szomszédságában a VIVA Lakópark. Egy hete már foglalhatók a magas kényelmi fokozatú lakások, nagy az érdeklődés. Intelligens megoldások, hatalmas teraszok és erkélyek, zöld környezet, mélygarázs, felszíni parkolók. Két négyemeletes blokk lakásainak átadására már jövő tavasszal sor kerülhet.
![](https://www.deltakn.sk/wp-content/uploads/2023/03/4-scaled.jpg)
Januárban jogerőssé vált az építkezési engedély, így elkezdődött a VIVA Lakópark építése a Vág közelében, Singellő városrész délkeleti csücskében. „Két év engedélyezetési eljárás után végre a lényeggel foglalkozhatunk. Azzal, amihez a legjobban értünk – az építéssel. Bő egy hónapja gőzerővel be is indultak a munkálatok – mondta el kérdésünkre Varga Zoltán, a beruházó Central Office társaság tulajdonos-igazgatója. – A közműhálózatokat a tavalyi év folyamán húztuk be, minden szükséges vezetéket lefektettünk, beleértve a nagysebességű internethez szükséges optikai kábeleket is. Idén pedig már az alapokat is leraktuk.“
A VIVA lakópark összesen 25 ezer négyzetméteren épül, ebből csaknem 14 ezer négyzetméteren 14 családi ház, a fennmaradó részen pedig két négyemeletes – ötszintes – lakóház, melyek két-két tömbből állnak. Előbb az A és B blokkok készülnek el – átadásuk 2024 második negyedévében várható –, később pedig a C és D blokkok építése is befejeződik. Összesen 52 lakást alakítanak ki ezekben. Korszerű technológiával, a legszigorúbb energetikai előírások betartásával készülnek. A megújuló energiaforrás felhasználásának köszönhetően jelentős mértékben, 30-40 százalékkal alacsonyabbak lesznek az üzemeltetési költségek.
![](https://www.deltakn.sk/wp-content/uploads/2023/03/10-scaled.jpg)
Varga Zoltán kiemelte, „intelligens“ alaplakások készülnek, ahol minden adott ahhoz, hogy azt a majdani tulajdonos bármilyen okos megoldással bővítse – alapból a hőszabályozás része a központi irányító rendszernek. Az összes lakásban elektromosan mozgatható külső redőnyök és szúnyoghálók lesznek felszerelve. Minden szobában klimatizációs alapszerelés és rekuperációs szellőztetés. Kifejezetten nagy és ízlésesen kialakított teraszok, erkélyek tartoznak a lakásokhoz, zsalugáteres árnyokolással – ezek lakástípustól függően akár 43 négyzetméternyi plusz lakóteret biztosítanak.
A két-két kialakítandó blokkot részben süllyesztett mélygarázs köti majd össze, minden fedett parkolóhelyet elektromos csatlakozóval látnak el – egy lakáshoz alapból egy garázshely jár. Negyven felszíni parkoló is készül.
![](https://www.deltakn.sk/wp-content/uploads/2023/03/5-scaled.jpg)
Mint megtudtuk, a magyar és szlovák nyelven is elérhető vivapark.sk weboldalon minden információ elérhető, így az egyes lakástípusok ára, elhelyezkedése. Az árak mindent tartalmaznak, csak a bútorokat nem. Ugyanakkor a fürdőszobákat csak a tulajdonos kérése nyomán építik meg – választhatóak minőségi csempék, csapok, parketta, ajtók stb. Akár a kínált lehetőségeknél olcsóbb és drágább felszereléssel is rendelhetők a fürdőszobák, igény szerint, ami azonban a teljes költséget is módosítja.
A lakások nagy többsége 3-szobás, melyek területe 70 és 84 négyzetméter között mozog, amihez még hozzájönnek a nagy teraszok, illetve erkélyek. Elérhetőek 4-szobás lakások 104 és 107 négyzetméter között, illetve a blokkok legfelső szintjén, a 4. emeleten egy-egy penthouse típusú otthon is – utóbbiak 108 négyzetméteres terasszal! A lakótömbök mindegyikében Schindler márkájú liftek közlekednek majd a szintek között.
![](https://www.deltakn.sk/wp-content/uploads/2023/03/8-scaled.jpg)
A lakópark teljes ellátóhálózatát kiépítik – a járdákat, kétsávos utakat, közvilágítást, parkosítják a környéket (padokkal, öntözőrendszerrel), majd a beruházó a kész infrastruktúrát ingyen adja a város tulajdonába. A VIVA lakópark összességében – beleértve a családi házakat is –, 66 családnak biztosít magas kényelmi fokozatú lakhatást és életteret. Az új, korszerű, zöld lakópark kialakítása ezen felül rendezetté teszi az egész környéket, a kulturális örökségnek számító VII-es bástya melletti területet.
Varga Zoltán megjegyezte, a lakások eladásra kínálása után eltelt 5 nap alatt 4 lakást foglaltak le az érdeklődők.
![](https://www.deltakn.sk/wp-content/uploads/2023/03/2-scaled.jpg)
Részletes információk a www.vivapark.sk oldalon érhetőek el, a viva@centraloffice.sk e-mail címen, illetve a +421 908 609 690-es telefonszámon is lehet érdeklődni.
X