Gútán is megemelték a helyi adókat

Minden helyi adó és illeték 13,5 százalékkal emelkedik a jövő évtől Gútán – erről döntött a képviselő-testület múlt hétfőn. Az emelkedés mértéke az inflációt, tehát a drágulás mértékét követi. Minden képviselő támogatta az adóemelésekről szóló rendelet-módosításokat. Egy új adónemet is bevezettek, aminek teljes bevételét kifejezetten városfejlesztési célokra használnak majd.

Idén a korábbi előrejelzések szerint 13,5 százalékos lesz az éves infláció, azaz átlagosan ennyivel drágul az élet Szlovákiában. A gútai önkormányzat ezért úgy döntött, jövőre pont ilyen mértékben emeli meg a helyi adókat és illetékeket. Nem túl gyakori, hogy a helyi adók emelését minden képviselő támogassa, hiszen ezek népszerűtlen intézkedések, ám Gútán mégis így történt – a különböző független csoportosulások és a Szövetség városi képviselői is megszavazták az adóemeléseket. „Tekintettel a jövő évi negatív gazdasági előrejelzésekre, minden képviselő érzékelte és tudatosította, hogy ez most egy szükséges lépés“ – kommentálta az egyhangú döntéseket Halász Béla, Gúta polgármestere.

A képviselőtestület döntése értelmében jövőre jó néhány helyi adó és illeték emelkedik az inflációnak megfelelő mértékben – a lakosokat leginkább az ingatlanadó, az ebadó és a szemétdíj növekedése érinti –, illetve egy teljesen új adófajtát is bevezetnek.

Kutyaszámlálás és ebadó

A jövő évtől az ebadó 35-ről 40 euróra emelkedik a lakásokban élők számára, ugyanez családi házaknál 7-ről 8 euróra, a város külterületein pedig az eddigi 3,50 euróról 4 euróra. Jövő februárban, márciusban pedig „kutyaszámlálást“ tartanak, vagyis a városi rendőrök végigjárják az otthonokat annak érdekében, hogy kiszűrjék azokat, akik eddig nem fizették meg az ebadót – a kutyatulajdonosok többsége közéjük tartozik. Ha valaki a jelzett időpontig bejelenti, hogy kutyát tart, illetve eddig is befizette az ebadót, azt nem fogják „zaklatni“.

Emelkednek az ingatlanadó különböző fajtái 13,5 százalékkal, ami a hivatal számításai szerint azt eredményezi, hogy közel 80 ezer euróval több folyik majd be a városi kasszába – 585 ezer helyett 664 ezer euró. A lakóingatlanok esetében 0,117 euró/m2 díj jövőre 0,133 euró/m2 értékre nő.

30 eurós szemétdíj: lehet több és kevesebb is

Változik a szemétdíj összege is. Gútán két tételből áll a hulladékadó, egy fix díjból, melyet mindenki fizet, illetve egy mennyiségalapú tételből, aminek nagysága attól függ, ki mennyi szemetet termel – ennek mérésében csipelt kukát segítenek. Ott, ahol nincsenek zárt kukatárolók, mindenki 25,55 eurós éves átalánydíjat fizetett eddig, a jövő évtől ez évi 30 euróra emelkedik. Az átalánydíj ezen összegen belül 15 euróra nő, a mozgó rész pedig a gútai lakosok nagyjából felénél ugyancsak legfeljebb 15 eurót tesz ki az eddigi tapasztalatok szerint – vagyis ők beleférnek a 30 eurós szemétdíjba, nem termelnek többet évi 107 kg vegyes hulladéknál –, a többiek viszont magasabb szemétdíjat fizetnek majd. Januártól kilogrammonként 0,139 eurós tarifával számolják ki a mozgó tételt. A 62 év felettieknek továbbra is kedvezményes a szemétdíj, ám ez is emelkedik évi 21 euróra – itt az állandó rész 7,50 euró, a többi mennyiségalapú tétel, vagyis aki sokat szelektál és kevesebb vegyes hulladékot „állít elő“, az akár 21 eurónál is kevesebbet fizethet.

A testületi ülésen elhangzott, bár további apróbb módosítások még várhatók a gútai szemétkezelés szabályozása terén, az alapvetően egy forradalmi, újszerű rendszer, aminek működését sok más város is érdeklődve figyeli. Kárpáty Ernő alpolgármester kijelentette, az önkormányzat célja, hogy a szemétkezelés költségei minél inkább összhangba kerüljenek a hulladékadóból befolyó összeggel, és a városnak minél kisebb összeggel kelljen finanszírozni. Szeretnék megoldani a mennyiség mérését a lakótelepeken is. Hozzátette, a megemelt szemétdíj is alacsonynak számít más városokkal összehasonlítva.

Fejlesztési adó

Egy új adófajtát is bevezetnek januártól, a fejlesztési adót. Halász Béla elmondta, januártól minden építkezési engedély kiadása után egyszeri helyi illetéket köteles fizetni a kérelmező. Hatvan négyzetméterig nincs illeték, ezen alapterület felett négyzetméterenként 10 euró a tarifa. Évi 80-85 ezer eurós bevételt remél a város az új adóból, amit csakis helyi fejlesztésekre fordít majd: például utak járdák, felújítására, városi intézmények, iskolák, óvodák fejlesztésére, támogatására. Elhangzott, Dunaszerdahelyen és Somorján már bevezették ezt az adónemet, a gútainál magasabb tarifával – 30-35 euró/m2 összegben.

A múlt heti ülés elején letette a képviselői esküt Németh Béla, aki Németh Iveta helyett lett városi képviselő. Németh Iveta ugyanis december elsejétől Gúta főellenőre lesz, amely poszt összeegyeztethetetlen a városi képviselőséggel, ezért lemondott mandátumáról. Németh Béla függetlenként indult a tavalyi önkormányzati választásokon, Halász Béla csapatát erősítetve – az adott körzetben ő kapta a legtöbb szavazatot a mandátumot nem szerzett jelöltek közül.

(csá)

Januártól emelik a helyi adókat Komáromban
Takarékoskodnak a gútai iskolaügyben
Működnek a chipelt kukák Gútán
Így szabályozzák a szemétdíjat Gútán

Top