Helyére került az izsai templom új tornya

Szeptember 11-én vadonatúj templomtorony került a 2018-ban műemlékké nyilvánított Szent Mihály arkangyal katolikus templom tetejére.

Az 1721-ben felszentelt templom javítási munkálatai a Magyar Templom-felújítási Program keretén belül még a múlt év elején kezdődtek el. A magyar állam, a katolikus plébánia, a község és a hívek közadakozásából finanszírozott felújítás a templomtorony cseréjével egy újabb jelentős állomásához érkezett.

Az eredeti tervek szerint a tornyot, melynek külső és belső része is megkopott, restaurálták volna. A munkálatok során azonban kiderült, hogy a torony állapota a pléhezés alatt, valamint a tartó ácsszerkezet statikája az idők során olyannyira megromlott, hogy az egyetlen szóba jöhető megoldás a torony teljes cseréje volt – tudtuk meg Kiss Róbert általános érseki helynöktől. Ez azonban szinte megduplázta az eredeti költségtervet. Az összességében (torony, kereszt, pléhezés, díszvakolati munkálatok) legalább 100 000 eurós felújítási költséget jelentősen megemelte az is, hogy a kivitelezés során szigorúan be kellett tartani a Szlovák Műemlékvédelmi Hivatal előírásait.

„Nagyon meg vagyok elégedve a templomtorony elkészítésével, amit a komáromi Latti-Extra Kft. kivitelezett. Csodálatos lett. A munkálatokat azonban még folytatnunk kell, be kell fejeznünk a torony alsó részét, majd néhány éven belül a tetőszerkezetet is cserélnünk kell, amihez szintén meg kell találnunk az anyagi fedezetet” – mondta bizakodva Kiss Róbert atya.

JN.

Újítják az izsai katolikus templomot
Magyar támogatásból újulnak a temlomok

Top