Régiónk lakosait szólítottuk meg, azt kérdezve, hogyan élik meg a rendkívüli helyzett, illetve, hogyan értékelik az emberek magatartását ebben a szokatlan időszakban.
Olasz István, a Komáromi Jókai Színház színművésze
Hogyan éli meg a rendkívüli helyzetet? 
Igyekszem, hogy ne uralkodjon el rajtam és családomon a pánikhangulat, de természetesen aggódom, hogyan alakul a közeljövőben ez a helyzet. Mivel a kulturális intézményeket bezárták, így munkahelyem, a Komáromi Jókai Színház is kényszerszüneten van. Mi – a munkák jellegéből kifolyólag – nem dolgozhatunk otthonról, hiszen előadásokat kellene játszanunk, és az új bemutatókra készülni. Annyit persze megtehetünk, hogy itthon ismételjük a szövegeket, és bízunk abban, hogy az évad végéig egyáltalán visszamehessünk a deszkákra. Hogy a kedves nézők ne maradjanak színház és szórakoztatás nélkül, ajánlom az Ahogy esik, úgy puffan improvizációs játékunk felvételeit a facebookos Ahogy esik, úgy puffan csoportunkban, és időnként újra jelentkezni fogok versmondással, szintén a szociális hálón. A Komáromi Jókai Színház is sorra adja közre korábbi sikeres előadásainak felvételeit, a tervek szerint háromnaponta.
Anyagilag is érint ez a helyzet. Abban bízom, hogy a színházi alapfizetésem megkapom, viszont minden további előadásokból származó pénzforrásom szünetel. Szabadidőmben dj-ként is szerepelek, most egyelőre erről is le kell mondanom. Ha lesz időm, zenei válogatásokat szintén felteszek majd a Facebookra. A bevásárlásokat magam és feleségem végezzük, természetesen minden itthonról való távozásunkkor viselünk szájmaszkot. Nem visszük túlzásba az étkészlet felhalmozását, egyelőre igyekszünk annyit vásárolni, amennyi szükséges.
Komolyan veszik az óvintézkedéseket az emberek? Meddig tarthat a rendkívüli helyzet?
Úgy láttam eddig, a komáromi lakosok többsége komolyan veszi a védekezést. Amikor két napja postára mentem, mindenki viselt maszkot, és türelmesen várt a sorára. Hogy meddig tart majd a jelenlegi helyzet, sajnos nem tudom megjósolni. Valószínűleg nem lesz vége egyhamar.
Cs. M., Ausztriában dolgozó ápolónő
Hogyan éli meg a rendkívüli helyzetet?
Kisebb megszakítással 17 éve dolgozom Ausztriában ápolónőként. Mint sokan a régióból, időseket gondozok, két hetes turnusokban. Múlt kedden kellett volna munkába állnom, de már előtte jeleztem az osztrák családnak és az ügynökségnek, hogy nem megyek vissza. Folyamatosan változtatták a ránk vonatkozó szabályokat, még most sem biztos, hogy ha dolgozni mennék és hazajönnék, vonatkozna-e rám – és ezzel a családomra is – a 14 napos karantén. Azt sem tudni, hogyan jutnék el a munkába, hiszen e pillanatban a minket szállító sofőrök sem kelhetnek át a határon.
A sok bizonytalanság is közrejátszott abban, hogy a családommal együtt úgy döntöttünk, nem megyek dolgozni. A másik, személyes szempontom az volt, hogy nem tudtam volna elviselni, hogy távol, munka közben a családom és az iskolabezárás miatt otthon lévő 10 éves lányom miatt kell aggódnom. Úgy néz ki, hónapokig itthon leszek, ami jelentős anyagi kiesés, de a férjem dolgozik, nem maradunk bevétel nélkül. Akad valamennyi tartalékunk is.
A bezártságot, a bizonytalanságot és a tétlenséget nagyon rosszul viselem. Mindig volt munkám, sőt, általában még valamilyen másodállásom is. Most pedig semmi sincs, nincs hová elindulnom reggel. Lassú kínzásként élem meg ezeket a napokat. Igyekszem magam elfoglalni valami hasznossal, de sokszor mégis a sírás kerülget. Az elmúlt napokban több tucat szájmaszkot varrtam a rokonságnak, barátoknak.
Komolyan veszik az óvintézkedéseket az emberek? Meddig tarthat a rendkívüli helyzet?
Úgy látom, van példa felelőtlen hozzáállásra is. A magam részéről komolyan veszem a koronavírussal kapcsolatos előírásokat, de néha önző módon azt gondolom, az lenne a legjobb, ha a vírus végigsöpörne az országon és mihamarabb befejeződne ez az időszak. Úgy néz ki azonban, nyárig is eltart majd.
Téglás Péter, a szélvédők, autóüvegek cseréjével foglalkozó komáromi Europ-Autosklo vállalat tulajdonosa
Hogyan éli meg a rendkívüli helyzetet? 
Múlt hétfő óta zárva tart a szerelőműhelyünk, bár a vonatkozó szabályok szerint nyitva lehetnénk. A családban azonban babát várunk, akár napokon belül megérkezhet, így fokozottan ügyelek arra, hogy minél kisebb legyen a fertőzés kockázata. Egy átlagos napon 10-12 ügyfél szokott megfordulni nálunk, jelenleg azonban csak telefonon, esetleg e-mailben tartjuk a kapcsolatot a klienseinkkel. Hogy ez meddig marad így, az attól függ, hogyan változik a járványügyi helyzet. Anyagilag komoly kiesést kell elkönyvelnünk, de napi szintű gondokra nem számítok emiatt. Most egyébként is az egészség a legfontosabb, minden más másodlagos. Egy hete jópár napra bevásároltunk, de azért nem vittük túlzásba az élelmiszerek felhalmozását.
Komolyan veszik az óvintézkedéseket az emberek? Meddig tarthat a rendkívüli helyzet?
Tapasztalataim szerint jó és rossz példa is akad. Az ügyfeleink például nagyon megértően viszonyulnak ahhoz, hogy felfüggesztettük a munkát, mérgelődés nélkül reagálnak, tisztában vannak a helyzettel. De láttam felelőtlen komáromiakat is. Például nem tartom helyesnek, hogy a Holt-Vágon többször is valódi tömeg verődött össze. Ha elviszem sétálni a kutyáimat, én csakis olyan helyre megyek, ahol nem tartózkodnak mások, és ahol minimális az esélye, hogy emberekkel érintkezzem. Ha ritkán elmegyek otthonról, csakis szájmaszkban.
Annyit biztosnak gondolok, hogy nem csak két hétig tart majd ez az állapot. Ha mindenki szigorúan betartja az óvintézkedéseket, remélem, hogy minél hamarabb lecseng.
Krisztina, pincérnő Írországban
Hogyan éli meg a rendkívüli helyzetet? 
Körülbelül 1,5 éve élek Írországban, de a kialakult helyzetre való tekintettel úgy határoztam, hogy hazajövök. Itthon ugyanis sokkal nagyobb biztonságban érzem magam a család és barátok körében, mint odakint – még ha most, a karantén miatt, 2 hétig nem is lehetünk fizikai kapcsolatban –, mert nem tudhatjuk, mennyi ideig tarthat ez az állapot.
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a családunk mindig összetartó és támogató volt, ahogy most is. Hazaérkezésem előtt édesanyám és párom mindent előkészítettek, hogy kellemesebben töltsem a kényszerpihenőmet. Természetesen a család többi tagja sem maradt ki belőle és mindenki segítő kezet nyújtott, és nyújt is folyamatosan. Még ha nem is érzem úgy, hogy beteg lennék vagy akár hordozója a vírusnak, jobbnak látom betartani az előírt szabályokat, ezzel megóvva a körülöttem lévő embereket is. A fő ételbeszállítóm édesanyám, ha ő nem főz, akkor a nénikéim küldenek vele valami finomságokat. Természetesen a csomagot csak leteszi az ajtó elé, nem érintkezünk. Ugyanígy tesznek a barátaim is, akiknek szintén mérhetetlenül hálás vagyok a segítségért.
A 4. napomon járok, 10 még hátra van. Egyelőre a körülményekhez képest jól viselem, de inkább beszéljünk erről 8-9-10 nap elteltével. Általában nehezen viselem az egyedüllétet, de próbálok arra gondolni, hogy legalább már itthon lehetek és két hét leteltével végre megölelhetem a családom, a páromat és a barátaimat.
A napjaim elég unalmasan telnek, de próbálom lefoglalni magam és a gondolataim. Reggeli ébredés után a szokásos rutin, mosakodás, kávé, reggeli. Szerencsére csodás időnk van, így kitárom az ablakokat, élvezem, ahogy a friss levegő beáramlik, és vagy egy órán át csak ott ücsörgök és nézelődöm, erőt merítek. Napközben a családdal, barátokkal video-hívásban tartom a kapcsolatot, tornázok, olvasok, on-line tanulok, ötleteket gyűjtök, sorozatokat, filmeket nézek, x-boxon játszom, illetve a minap kaptam egy 1000 darabos puzzle-t, aminek nekiálltam. Esténként pedig egy pohár bor mellett elnyúlok a tévé előtt. Ki kell használni a kapott időt a tanulásra, fejlődésre (lelkileg is), pihenésre és az elhalasztott dolgokra.
Komolyan veszik az óvintézkedéseket az emberek? Meddig tarthat a rendkívüli helyzet?
Véleményem szerint ez különböző. Van, aki semmibe veszi, ezzel kockáztatva mások egészségét és van, aki viszont túl komolyan. Szerintem, ha mindenki betartja az előírt szabályokat és megpróbálja türelmesen átvészelni ezt a pár hetet, sokkal hamarabb túl lehetünk rajta és lassan minden visszatérhet a régi kerékvágásba. Sajnos a legtöbben azt gondolják, ez csak rájuk van hatással, pedig nem. Kihat és megvisel mindenkit mind lelkileg, mind anyagilag. Mindenkinek nehéz lesz, de támogatni és segíteni kell majd egymást akkor is, ha vége lesz, ahogyan most is. Úgy gondolom, ha a fertőzöttek száma tovább fog növekedni Szlovákiában, tovább tart majd pár hétnél. Mindenkinek kitartást kívánok, és próbáljátok kihasználni a szabadidőt a családra, pihenésre, hobbira, a ház körül elhalasztott munkálatokra, az önfejlődésre!
Misák Éva, a komáromi Munka Utcai Alapiskola alsó tagozatos pedagógusa
Hogyan éli meg a rendkívüli helyzetet? 
A járványhelyzetet – gondolom, ahogy mindenki – én is kissé izgatottan, de igyekszem fegyelmezetten, higgadtan megélni. Miután az iskolák zárva tartanak, otthon dolgozom, feletteseimmel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, s próbáljuk az eddig még soha nem alkalmazott távoktatást bevezetni, alkalmazni. Kissé nehéz helyzetben vagyunk, mi pedagógusok, mert az egyes osztályokba különböző adottságú tanulók járnak, és egy olyan feladatsort kell minden tantárgyból kidolgoznunk, amelyet mindenki képes teljesíteni, amivel meg tud birkózni. Igyekszünk az iskolában már kipróbált internetes lehetőségeket alkalmazni, de sajnos nem minden diák számára elérhetőek, számítógép vagy internet hiányában.
A minisztériumi közleményeket olvasva anyagilag vélhetően nem fog érinteni a krízishelyzet, otthonról dolgozunk – majd meglátjuk, meddig. Ha valamilyen fontos ügyben el kell mennem otthonról, természetesen én is szájmaszkot öltök, mindenkinek ezt kellene tennie. Ugyanakkor igyekszem otthon maradni, a bevásárlásokat is a férjem intézi, ahogy eddig is. Nem halmoztunk fel nagyobb mennyiségű élelmiszert, nem vásároltunk olyan termékeket, amilyeneket egyébként nem szoktunk.
Komolyan veszik az óvintézkedéseket az emberek? Meddig tarthat a rendkívüli helyzet?
Úgy látom, hogy a komáromi régióban komolyan veszik a helyzetet a városok és falvak vezetői, gyorsan reagáltak, intézkedtek. Azt hiszem, a lakosság is így tesz, az utcák üresebbek, maszkot viselnek az emberek, nincs pánikhangulat, ami jó. Az elemzők kimutatásait olvasgatván, bizonyára eltart még egy jó ideig a fennálló rendkívüli helyzet, ami jó a megelőzés miatt. Szerintem nagyon fontos lenne, ha mindenki higgadt maradna!
Kürti Mónika, a Za naše Kolárovo – A mi Gútánkért Polgári Társulás vezetője
Hogyan éli meg a rendkívüli helyzetet? 
Az előírásokhoz igazodva krízisközpontunkat egyelőre két hétre be kellett zárni, nem fogadhatunk és nem adhatunk ki adományokat. De ez nem azt jelenti, hogy ne próbálnánk segíteni a rászorulókon. Most a legfontosabb, hogy mindenkit ellássunk szájmaszkkal, a már régebben működő Aranykezek Kézműves Csoportunk 12 tagja napok óta varrja a mosható, többször használatos maszkokat, naponta 400-500 darabot. A legnagyobb nehézség az anyag beszerzése, összeadtuk, amink volt, internetről rendeltünk, szereztünk gumit is. Fontos kihangsúlyozni, hogy ingyen adjuk mindenkinek a maszkokat, aki igényli. Most jön jól a közösségi háló, azon keresztül lehet kérni és időpontot egyeztetni, ki mikor veheti át. Elsőként természetesen a betegeknek, időseknek osztottunk a maszkokat. Egyelőre egy-egy darabot kap mindenki, és hangsúlyozzuk, hogy naponta mossák ki, vasalják. Az gondolom, ezek jobbak, mint az egyszer használatos maszkok, mert a környezetünkre is gondolni kell. Én élelmiszert nem halmozok fel, elvégzem a napi 5-10 perces bevásárlást, ilyenkor sor a friss zöldség, abból úgysem lehet bespájzolni, viszont minél többet kellene fogyasztani belőle.
Komolyan veszik az óvintézkedéseket az emberek? Meddig tarthat a rendkívüli helyzet?
Akik figyelik a helyzet alakulását, úgy látom, felelősségteljesen állnak hozzá, feleslegesen nem hagyják el otthonukat. Ha olyan embert látok az utcán, aki nem visel maszkot, azt jómagam is figyelmeztetem, hogy tegye fel. Most az is megmutatkozott, hogy Gútán összetartók az emberek, félretették a korábbi ellentéteket, ki miben tud, abban segít. Szórólapok is készültek, amelyek a legfontosabb megelőző lépésekre hívják fel a figyelmet. Még nagyon az elején vagyunk, nem lehet tudni, meddig húzódik a járvány, most igazán szükség van az összetartásra, egymás segítésére.
(cs, vkm, szt)
(Ankétunk a Delta mácrcius 24-i számában jelent meg.)
Kapcsolódó cikkeink:
Most az összefogás ideje jött el – interjú Komárom polgármesterével
Megjelent a vírus a Komáromi járásban
Szükésgállapot a koronavírus miatt
A koronavírus a helyi sportot is lenullázta